VOLT a Sopron, és lesz is!

Marad a fesztivál a városban

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-09 15:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Marad Sopronban a VOLT. Mindezt azért hangsúlyozták a szervezők, mert felröppent, költöznie kell a 4 napos fesztiválnak. A legtöbb hazai fellépőt felvonultató koncertfolyamon idén majd’ 30 világsztár is tiszteletét teszi, és sok év után – egyetlen koncerttel – a VOLT közönségét örvendezteti meg az Emil RuleZ! zenekar, a nyitónap programját pedig a Punnany Massif csapata szervezi.


"Mindenütt jó, de legjobb Sopron! – Ezzel a szlogennel szoktunk válaszolni, ha valaki kérdezi, igaz-e, hogy elköltözik Sopronból a VOLT" – indították a sajtótájékoztatót a VOLT főszervezői. Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert elmondta, hogy tavaly nyár óta kérdéses, hogy maradhat-e a fesztivál a soproni Lővérekben, amely sokak szerint az ország talán legszebb és legideálisabb fesztiválhelyszíne. Környzetvédelmi kérdéseket kellett megoldani, amelyeket a jelek szerint sikerült.

A VOLT idei éve – a minden eddiginél tartalmasabbra sikeredett programkínálat mellett – a környezeti értékek megőrzéséről is szól. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal kialakított szoros kapcsolat eredményeképp a fesztiválozók a régió természeti kincseivel is megismerkedhetnek. A természet megóvása a VOLT támogatóinak is fontos, így a Soproni sört forgalmazó Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-vel együttműködve, a VOLT-on a közönség visszaváltható, ún. „repohárból” fogyaszthatja a fesztivál legnépszerűbb italát, a Sopronit."

A VOLT Fesztivál három nagyszínpadán és tucatnyi kisebb helyszínén négy nap alatt majd’ 150 hazai zenekar és DJ lép fel.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a pazar világsztár-kínálat mellett a hazai fesztiválok közül a legtöbb magyar produkció is nálunk fordul meg. A VOLT-ra nem lehet jelentkezni, a fellépő névsor a szervező csapatunk válogatása” – mondta el Fülöp Zoltán. A résztvevők közül többen „elsőbálozók”, vagyis most először kerültek be a VOLT programjába, többen rögtön kiemelt helyen és időpontban.

Íme közel 100 név a teljes névsorból, ABC-sorrendben:

Akkezdet Phiai, Ákos, Anima Sound System, Anna and the Barbies, Anti Fitness Club, Balkan Fanatik, Beatrice, Bëlga, Belmondo, Bikini, Brains, ByeAlex, The Carbonfools, Compact Disco, Deák Bill Blues Band, Ef. Zámbó Happy Dead Band, Emil.RuleZ!, F.R.B., Fábián Juli, Fish!, Ganxsta Zolee és a Kartel, Heaven Street Seven, Hősök, Intim Torna Illegal, Irie Maffia, Ivan and the Parazol, Junkies, Kaukázus, Kéknyúl, Kerekes Band, Kiscsillag, Magashegyi Underground, Majka, Curtis, BLR, Mary Popkids, Maszkura és a Tücsökraj, Moby Dick, Music Café, Nemjuci, NEO, Ocho Macho, Odett, Óriás, Pál Utcai Fiúk, Passion Projekt, Péterfy Bori és a Love Band, Prakker, Punnany Massif, Quimby, Road, Rúzsa Magdi, Sena, Smile, Soerii & Poolek, Strike Today, Subscribe, Supernem, Surfin Zhiguli, Tankcsapda, The (Hated) Tomorrow, Too Late, Turbo, Vad Fruttik, We are Rockstars, Zagar, …

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Ákos megkedvelte Gerendaiékat!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Az Ön vállalkozása NAV-ra kész?
Júliustól kötelező az adatszolgáltatás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Santorini szigorít
Van, amit már nem bír el a sziget
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--