Világtalálkozót tartanak a Mikulások

Munka után nyaralás

[Kail] publikálva: 2020-01-05 18:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Izraelben négynapos Mikulás-világtalálkozó kezdődött 55 Mikulás-jelmezes vendég jeruzsálemi felvonulásával.


A rendezvény első napján az Amerikából és Európából érkezett télapók és télanyók motoros kisvasúttal Jeruzsálem Jaffa-kapujához érkeztek, ahol karácsonyi dalokat énekeltek és fényképezkedtek az odasereglett gyerekekkel.

Ezután a Jeruzsálem óvárosában lévő Santa-házhoz vonultak, amely egész évben várja karácsonyi kellékekkel és karácsonyfával a Szentföldre érkező turistákat és zarándokokat. Onnan "csilingelő menetben" az óváros Új kapuján átsétáltak a jeruzsálemi Notre Dame templomhoz, majd a Dávid-toronynál fejezték be felvonulásukat.

A következő napokban ellátogatnak egyebek között a Jordán-folyón Jézus megkeresztelésének helyszínéhez, végigzarándokolják a Kinneret, másik nevén a Genezáreti-tó körüli templomokat, felvonulnak Názáretben, elutaznak a Holt-tengerhez, majd Betlehembe, Jézus szülőhelyére is.

Az ötlet gazdája a keresztény Issa Kassissie, Jeruzsálem "hivatalos és szakképzett" Mikulása volt, aki egész évben díjmentesen fogadja az óváros keresztény negyedében található 700 éves családi otthonában a vendégeket, miután néhány éve Santa Klaus-házzá alakította az épület egyik részét.

Az ötlet az volt, hogy a karácsonyi szezon végeztével ráfér a Mikulásokra is a pihenés, és Izrael megtekintésével egyrészt kikapcsolódnak, másrészt a Szentföldön közelebb kerülhetnek karácsony ünnepéhez, Jézus születésének, és tanításának helyén jobban megérthetik magát az ünnepet is.

Az Izraelbe látogató Mikulások mindannyian az egyesült államokbeli Michiganben működő, Charles W. Howard nevét viselő télapóképző iskola korábbi növendékei, ugyanis a jeruzsálemi Mikulás is ott képezte magát tovább, és meghívta egykori iskolatársait. A vendégek túlnyomó többsége Amerikából érkezett, de van köztük egy norvég, két német, és két román Mikulás is.

A nemzetközi télapó- és télanyó-találkozó résztvevői maguk fizették az utazási és szállásköltségeket, de a programokat az izraeli turisztikai minisztérium szervezte és finanszírozta.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kukkoljon valami elképesztőt a neten!
Az albatroszok titkos élete
PÉNZTÁRCA
Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben
O.K. Központ már románia fővárosában is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Málta nem buli hely!
Csónakázva ismerhetjük meg a sziget igazi arcát
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

2. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

3. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

4. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

5. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

6. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

7. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

8. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

9. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

10. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Tarzan lánya

Szófelhő / Archív
--