Veszélyben a kaliforniai Mariposa

Égnek a házak a történelmi városkában

[j.protic] publikálva: 2017-07-21 13:51:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Pusztit a töz a kaliforniai Yosemiti nemzeti park közelében. A lángok már több házat tönkre tettek akozeli Mariposa történelmi városkában, mely védett területnek számit.

 


Mariposa a 19.századi aranyláz idejéből visszamaradt szkanzen-városka, ma már alig két ezren élnek itt. A napok óta terjedő tüz már csaknem 5O történelmi épületet pusztitott el. A lakosságot már korábban kiköltöztették.

A település szellemvárosra hasonlit - mondta a hirügynökségeknek Carol Dewel helyi szállodatulajdonos, akinek több társával engedélyezték, hogy rövid ideig visszatérhessen a városba és leellenőrizhesse szállodáját. Mint mondta, az utcák teljesen üresek, kihaltak. A tüzoltók nagy erőkkel küzdenek azért, hogy a tőrténelmi belváros ne váljon a lángok martalékává. A belvárosban számos értékes müemlék található, többek között az 1854-ban épitett biróság faépülete. Mariposa amolyan kiinduló pontnak számit a közeli Yosemiti nemzeti park látogatói számára,általában nagy itt a turistaforgalom. Magát a nemzeti parkot nem fenyegeti nagy veszély, a lángok ugyanis a parktól ellentétes irányban terjednek. Sierra Nevada hegységben már több mint 25O km2 területen pusztit a tüz. Kalifornia területén 17 vidékről jelentettek tüzet, a lángokkal több mint 6 ezer tüzoltó harcol.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Visszaadta Dávid a talált százezer forintot
Semmiképp nem akarta megtartani
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Európa gyorsabban közlekedik
Budapest a 19., Berlin a király
RECIKLI
Légzéskönnyítés Forma 1-es segítséggel
Egy hét alatt fejlesztették

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--