Utazzon együtt a hotelszobájával!

Jönnek az önjáró szállodai szobák

[Kail] publikálva: 2018-09-02 15:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A mobilszoba-autó hibrid a tervek szerint háztól házig szállítaná a vendégeket, majd amint célba ért, egy nagyobb egységgé áll össze.


A jövő szállodaiparának legmenőbb elképzeléseit felvonultató Radical Innovation Awards-on idén is számos formabontó tervvel rukkoltak elő a dizájnerek. Ezek közül az egyik legnagyobb sikert a Los Angeles-i Aprilli Design Studio aratta önjáró hotelszobájával: az Autonóm Utazó Lakosztály névre keresztelt ötlet nem más, mint az elektromos autó és a hotelszoba hibridje, melyet minden olyan kényelmi funkcióval felszereltek, melyek megkönnyíthetik az utazást.

A tervek szerint emlékezőhabos matrac, külön fürdőszoba, konyha, minibár és nappali is helyet kap majd benne, útközben pedig akár a munkaügyeket is lehet intézni a dolgozósarokból, hiszen önjáró funkciója miatt nem kell bajlódni a vezetéssel sem. Az önjáró mobilszobák, miután eljuttatták utasaikat A-ból B-be, csatlakoznak az anya-lakosztályhoz, amely sok kisebb egységből áll össze egy nagy létesítménnyé. Ebben már edzőterem és étterem is helyet kap, így valóban egy igazi hotelben érezheti magát az ember. Itt dokkolják majd a négy keréken guruló egységeket, hogy azok később folytathassák útjukat az újabb vendégekkel - már amennyiben a valóságban is megvalósul a projekt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már így is eljuthatunk a reptérre
Ingyen transzfer a parkolóból
PÉNZTÁRCA
Ez kell ahhoz, hogy zöldíthesse otthonát
Mit kell tudni a Zöld Otthon Program hitelfeltételeiről?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fókuszban az egészség- és a vallásturizmus
Újra erős év jöhet a belföldi idegenforgalomban
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--