Dráguló kerozin, ritkuló járatok
Átalakulhat az idei utazási szezon
[Farmosi Nóra] publikálva: 2026-04-26 00:00:00 | Nyomtatás
Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró a kerozinválságról és annak a turizmusra gyakorolt hatásáról beszélt az M1 adásában.
Komoly kihívások elé nézhet a légi közlekedés az elkövetkező hónapokban: a kerozin drágulása és az ellátási bizonytalanságok miatt több nagy légitársaság is járatcsökkentést tervez. Bár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemanyag-ellátása jelenleg stabil, a Budapestről közlekedő légitársaságok egy része már vizsgálja a járatok ritkításának lehetőségét. A jelenség nem egyedi: nemzetközi szinten is érzékelhető a visszafogás. Egyes légitársaságok már több ezer járat törlését jelentették be, és a szakértők szerint a trend folytatódhat. „Összességében korábban 3–4 százalékos növekedéssel számoltunk a légi közlekedésben, most viszont könnyen lehet, hogy ugyanekkora visszaesés következik be éves szinten” – mondta Dr. Kiss Róbert Richard.
A szakértő szerint a légitársaságok egyelőre elsősorban járatritkításban gondolkodnak, nem pedig útvonalak megszüntetésében. Ez azt jelenti, hogy egy adott desztináció elérhető marad, de kevesebb indulási időponttal. „Ha egy útvonalon korábban napi három-négy járat volt, könnyen lehet, hogy a közeljövőben csak egy marad” – tette hozzá Dr. Kiss Róbert Richard.
A háttérben részben a közel-keleti feszültségek állnak, amelyek hatással vannak az üzemanyag-ellátási láncokra. Az Európai Unió kerozinszükségletének jelentős része importból származik, így az ellátás akadozása azonnal érezhető a piacon. „A kerozin nem olyan üzemanyag, amit bármilyen típusú olajból könnyen elő lehet állítani, ezért az ellátás különösen érzékeny” – magyarázta Dr. Kiss Róbert Richard.
A drágulás az utasokat is érintheti: a repülőjegyek ára emelkedhet, ami visszafoghatja a keresletet. Ugyanakkor egyelőre nem látható egyértelmű trend az utazási kedv csökkenésében. „Sokan, akik már eltervezték az utazást, inkább vállalják a magasabb költségeket, de az is elképzelhető, hogy egy részük végül lemondja az utat” – fogalmazott a szakújságíró.
A bizonytalanság másik következménye a charterjáratok piacán jelentkezik: a hazai utazási irodák egyelőre kivárnak a nyári szezon egyes indulásaival kapcsolatban. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egy esetleges járattörlés esetén – különösen, ha azt vis maior helyzetnek minősítik – az utasok ugyan visszakaphatják a jegy árát, de kártérítésre nem feltétlenül számíthatnak. „Az is benne van a pakliban, hogy valaki kimegy a repülőtérre, és ott szembesül a járattörléssel” – figyelmeztetett Dr. Kiss Róbert Richard.
Miközben a nemzetközi utazások körül nő a bizonytalanság, a belföldi turizmus erősödhet. A közelgő hosszú hétvégék – például május elseje és anyák napja – hagyományosan megmozgatják az utazókat. „A hosszú hétvégék igazi áldást jelentenek a turizmusnak, ilyenkor jelentősen nő a forgalom” – emelte ki Dr. Kiss Róbert Richard.
A szakértő szerint ilyenkor a hazai úti célok kerülnek előtérbe: a Balaton térsége, a fürdővárosok, mint Hévíz, Hajdúszoboszló vagy Sárvár, illetve a hegyvidéki régiók, például Eger és a Mátra különösen népszerűek. Emellett számos fesztivál és rendezvény is várja a látogatókat, a majálisoktól kezdve a tematikus programokig.
„A Balaton ma már nem csak nyári úti cél: egész évben kínál programokat, így május elején is sokakat vonz” – hangsúlyozta Dr. Kiss Róbert Richard.
A szakemberek szerint a következő hetek kulcsfontosságúak lesznek: ha sikerül stabilizálni az üzemanyag-ellátást, a nyári szezon még megmenthető. Ellenkező esetben azonban a légi közlekedésben tapasztalható fennakadások jelentősen átalakíthatják az utazási szokásokat – legalábbis átmenetileg.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás