Új pénzügyi szabályozásról dönt a Parlament

Erősödik az MNB jogköre

[V.J.] publikálva: 2015-06-08 14:34:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Azok, akik a Parlamentben támogatni fogják a jegybank pénzügyi felügyeleti hatáskörének megerősítését, azok a magyar emberek oldalán állnak – hangsúlyozta Tuzson Bence hétfői sajtótájékoztatóján.


A parlament előtt van az a pénzügyi törvényjavaslat-csomag, amely szigorítja a felügyeleti jogosítványokat a befektetési cégek megfelelő ellenőrzése érdekében. A Fidesz frakció szóvivője emlékeztetett arra is, hogy összevonták a korábbi pénzügyi felügyelet és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hatásköreit. Az MNB felügyelete mellett egy új, megerősített rendszer kezdett el működni, mely eddig, másfél éves működése alatt sorra derítette fel a brókerbotrányokat. A Fidesz-frakció szóvivője felhívta a figyelmet arra, a törvényjavaslat-csomagnak kétharmados többséget igénylő részei is vannak. Ahhoz, hogy az ellenőrzési rendszer szigorítását és a bizalom erősítését eredményezhesse ez a jogszabály, szükséges, hogy az ellenzéki pártok is megszavazzák – fűzte hozzá.

A képviselő szerint a törvény elfogadása elősegíti, hogy ne fordulhassanak elő az elmúlt időszak brókerbotrányaihoz hasonló esetek. Új időszak kezdődik, egy erősebb Magyar Nemzeti Bank működik majd a pénzügyi felügyelet területén – hangsúlyozta.  Tuzson Bence elmondta azt is, hogy az MNB jogköreinek a megerősítésén túl újabb szabályokat is bevezettek, például a csaló brókerek vagyonának zár alá vételét. Emlékeztetett arra is, hogy külön jogszabályt hoztak a Questor-károsultak megsegítésére.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Videón 2019 nagy erdőtüzei
Így lángolt a Föld
PÉNZTÁRCA
Itt drágultak a legjobban a nyaralók
De még mindig a Balaton a király
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen Vilmos és Katalin királyi porcelánja
Ezt kapták nászajándékba a Magyar Köztársaságtól!
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--