Így mutatták be Németországot

Nemzetek estje az ELTE-n

[Ujvári] publikálva: 2020-01-19 11:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az ELTE Alumni Központ történeti, művészeti előadásokkal és utazási beszámolókkal várja vendégeit a "Nemzetek estjein". A sorozat Kínával indult majd Franciaországgal, az Amerikai Egyesült Államokkal és Japánnal folytatódott. Az esteken az ELTE nyelvi tanszékeinek munkatársai, szakértők és utazók beszélnek egy-egy ország érdekességeiről.

 


Januárban a Germanisztikai Intézet közreműködésével Németországot mutatták be.

A köszöntők után, melyeket  Dr. Rada Roberta a Germanisztikai Intézet igazgatója, Pataky Csilla az ELTE Alumni Központjának a vezetője és Dr. Takó Ferenc az ELTE Nemzetközi Stratégiai Irodájának a vezetője tartott rövid táncprogram következett. A picike helyen is nagyon hangulatos műsort adott a Lochberg táncegyüttes két tagja.

Az első előadást Kiss Gábor - aki az ELTE német szakán szerzett diplomájával gazdasági karriert csinált, - tartotta a német vállalati kultúráról. Sokfelé dolgozott, de a mostani prezentációjában a kecskeméti Mercedes gyárban eltöltött két évének tapasztalatait, emlékeit osztotta meg.

Szintén az ELTE hallgatója volt Szalai Zoltán - jelenleg, többek közt a Mandiner internetes és nyomtatott magazin lapigazgatója -, aki a német sajtó aktuális kihívásairól is beszélt. Bemutatta a az ország nyomtatott és internetes sajtóját, és a különböző kiadványokat.

A 3. előadást Dr. Hessky Orsolya, a Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályának munkatársa tartotta kedvenc témájáról: Goethe Faustjának illusztrációit elemezte a XIX. századi magyar művészetben.

Az előadások közt volt még egy zenei blokk: Holczinger Szandra énekelt és Molnár Mariann tangóharmonikázott.

A nagy sikerű programon részt vett Katja Dorrmann a német nagykövetség kulturális referense.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Kínai feliratok Budapesten

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kevesebb őserdő, több malária
Amazóniai összefüggések
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--