Szlovákiában is népszerűek a szépségversenyek

Már zajlanak a válogatások a 2O15-es döntőkre

[j.protic] publikálva: 2014-12-16 12:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A szlovákiai sajtóban is figyelmet keltett a Miss World szépségverseny magyar résztvevőjének nagy sikere, szinte minden lap beszámolt arról, hogy Kulcsár Edina a második helyen végzett a londoni döntőben. A szlovák szépségek egyelőre csak álmodoznak hasonló sikerről.

 

 


A szlovákiai szépségek igazán nem panaszkodhatnak arra, hogy nincs alkalmuk felhívni magukra a figyelmet, hisz az országban nagy hagyománya van a szépségversenyeknek, az elsőket még a Prágai Tavasz idején, az 1968-69-es években rendezték. Az első csehszlovák szépségkirálynő egy kelet-szlovákiai hölgy, Alzbeta Sikulová volt. A az un. normalizáció éveiben, csaknem két évtizedig, egészen 1989-ig szüneteltek a bemutatóok, ám a bársonyos forradalom után már elhárultak az ideológiai akadályok és manapság nehéz figyelemmel követni a rendezvények sokaságát. A 9O-es évek eleje óta két nagy, konkurens országos szépségverseny is van az országban, nehéz megmondani melyik döntő győztese büszkélkedhet az ország szépe címmel, hisz mindkét rendező szervezet azt állítja, az ő nyertesük a legszebb. . A legnagyobb múltra a Miss Slovensko verseny tekinthet vissza, az idén áprilisban rendezték a 19.ik országos döntőt, melynek győztese jogot nyert a Miss World döntőben való részvételre. A másik nagy seregszemle a Miss Universe Slovensko, mely népszerűségét tekintve egyenértékű a Miss Slovensko versennyel. Győztese képviselheti Szlovákiát a Miss Universe világdöntőben. A két rendező szervezet erősen konkurál egymásnak, jobbnál jobb feltételekkel és díjakkal próbálja magához csalogatni a lányokat, a sikeres szereplőkre valóban mesés jutalom, luxusautó, öröklakás, világkörüli utazás vár. A kasztingok már decemberben megkezdődtek, a válogatások javában zajlanak, általában keletről nyugat irányában haladnak a szépség-szakemberek, szinte minden nagyobb városban van kaszting. Szóval a szépségeknek bőven van alkalmuk, hogy felhívják magukra a figyelmet, és az esetleges hazai siker után meghódítsák a világot. Nemzetközi színtéren, a világversenyeken a szlovákiai szépségkirálynők eddig nem sok vizet zavartak, igaz csalódást sem okoztak. Persze a kisebb, külföldi versenyeken itt-ott előfordul, hogy Szlovákiából érkező lány viszi el a győzelmi pálmát, így volt ez a 2013-as Miss Bikini Universe elnevezésű versenyen, melyet a pozsonyi Miriam Mattová nyert meg, a világ minden tájáról származó 50 vetélytársát utasította maga mögé. A második helyen kazahsztáni, a harmadikok pedig egy portugál nő végzett a kínai Taining városában rendezett bikinis-versenyen. A szlovákiai magyar lányok tavaly óta a Felvidék Szépe versenyen mutathatják be bájaikat, az idei győztesa dunaszerdahelyi Vasmera Katalin volt, aki ezzel automatikusan jogot nyert a magyarszági szépségverseny döntőjében való részvételre.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A nyulak felzabálták Ausztráliát
Vagy a nyúl vagy az orchidea!
PÉNZTÁRCA
Most meg nem tudják eladni a maszkokat
40 millió maradt a franciák nyakán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mezőkövesd fejlesztésekkel készül a szezonra
Ezért érdemes Matyóföld szívébe utazni
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--