Szlovákia iraki menekülteket fogad be

Asszir keresztények jönnek Nyitra környékére

[j.protic] publikálva: 2015-12-01 11:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A nyitrai vár

Szlovákia a közeljövőben iraki keresztény menekülteket fogad be az országba. Többségüket Nyitra környékén helyezik el az ottani egyházmegye segitségével – közölte Robert Kalinák belügyminiszter


Szlovákia összesen 149 asszir-keresztény menekültet, összesen 25 családot fogad be., akik jelenleg egy iraki menekülttáborban élnek. A belügyi tárca szerint elsősorban művészek, orvosok és programozók, és kizárólag keresztények jönnek az országba . Kezdetét veszi tehát a keresztény menekültek befogadásának a folyamata, amit a kormány már korábban is hangoztatott.

A civil szervezetek és néhány politikus is eddig bírálta a kormányt, mert úgy vélik, a Fico kormányzat megkülönböztető, diszkriminatív politikát folytat a menekültkérdésben. Ugyanakkor Robert Kaliňák belügyminiszter úgy mutatta be a tervet, mint az adott ország szükséges támogatását. A tervet a Katolikus Karitász és a Nyitrai érsekség is támogatja.

Mint a belügyi tárca vezetője hangsúlyozta, azért keresztényeket választottak, mert ők a legveszélyeztetettebb csoport, gyakorlatilag néhány kilométerre élnek az Iszlám Állam által ellenőrzött területtől. Arámi nyelven, vagyis Jézus Krisztus nyelvén beszélnek – mondta Robert Kalinák. Szerinte olyan embereket választottak, akik örömmel jönnek Szlovákiába. Mint mondta, igy van értelme a menekültek segitségének, a kötelező kvóták nem jelentenek megoldást. A menekülteket érkezésük után a homonnai menekülttáborban helyezik el, ott folytatják az integrációs folyamatot. Ezt követően a Nyitra környéki falvakban, önkéteseknél helyezik el őket. Nyitra környéket azért választották, mert az ottani egyházmegye vállalta a segitséget.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Most megint nyár lesz
A héten javul az idő
PÉNZTÁRCA
Csak 15 ezer fölött kér pin-kódot
Áprilistól így is csökken a fertőzésveszély
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Felújított szabadstrandok nyíltak Siófokon
Itt a 21. század és mégsem kell fizetni
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--