Szlovák államfőválasztás: 15 jelölt

Bárdos Gyula több mint 46 ezer támogatót szerzett

[j.protic] publikálva: 2014-01-10 16:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szlovákiában rekord-érdeklődés mutatkozik az államfői poszt iránt.A nevezési határidő csütörtökön éjfélkor járt lett és összesen 15 jelölt jelezte indulását


Az ország történetében negyedik közvetlen államfőválasztás első fordulójára március 15-én kerül sor.Várhatóan 15 jelölt versenyez majd a szavazatokért. A jelöltek nagy része nem sokkal a határidő lejárta előtt tudta csak bejegyeztetni indulási szándékát. Ennek oka, hogy Pavol Paška a pozsonyi törvényhozás elnöke közvetlenül az ünnepek előtt hirdette ki a választás időpontját, közvetlenül azután, hogy Robert Fico is bejelentette indulási szándékát.. Ez azért nehezítette a jelöltek helyzetét, mivel a hatályos szabályozás szerint a kihirdetés időpontjától számítva 21 nap állt rendelkezésükre ahhoz, hogy megszerezzék a jelölésük bejegyeztetéséhez szükséges aláírásokat és az ünnepi időszak alatt, többük állítása szerint, ezt a feltételt nehezebb volt teljesíteni. A jelöléshez legalább 15 parlamenti képviselő vagy 15 ezer polgár támogató aláírására volt szükség.

Az államfőválasztáson, az ország történetében először magyar államfőjelölt is indul, a Magyar Közösség Pártja által indított Bárdos Gyula személyében, aki a Csemadok elnöke és egyben az MKP elnökségi tagja is. Bárdos több mint 46 ezer támogató szavazatot gyűjtött, ez háromszor több, mint a törvény által előírt 15 ezer aláírás , de támogatta őt 16 parlamenti képviselő is

Az ellenzéki pártok nem egyeztek meg közös jelölt indításában. Így az államfőjelöltek sorában több a jobboldali pártok által önállóan, valamint kisebb koalícióban indított jelölt és néhány független jelölt szerepel. A jelöltek között akad szívsebész, vállakozó,volt színész de több ismert politikus is

Az eddigi felmérések eredményei és a sajtó ezekkel egybehangzó véleménye szerint a negyedik közvetlen államfőválasztás legnagyobb esélyese Robert Fico miniszterelnök, aki decemberben jelentette be indulási szándékát, s akinek jelölési indítványát a baloldali kormánypárt, a Smer-SD 83 parlamenti képviselője is támogatta. Szinte biztosra vehető, hogy az első fordulóban még nem dől el az államfői poszt sorosa, a győzelemhez ugyanis az összes választásra jogosult több mint felének a szavazata szükséges, s erre még a top-favorit Robert Ficonak sincs esélye. A második fordulóra két hét múlva, tehát március 29-én kerül sor, itt az első kör két legsikeresebb jelöltje küzd meg a választók bizalmáért.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Jól berúgott a volt kormányfő

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Húsmentes svéd húsgolyó
Új verzióval erősít az IKEA
PÉNZTÁRCA
Máshogy nem vészelnék át
Így segítik most az utazásszervezőket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--