Szétszakadhat Ukrajna?

Mi lesz a kárpátaljai magyarokkal?

[szorenyi.p] publikálva: 2014-02-23 10:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Beliczay László

Van, aki forradalomnak, míg a kormányhű erők puccsnak nevezik azt, ami az elmúlt napokban, hónapokban történt Ukrajnában. Egy biztos, az utcán döntötték meg Janukovics elnök hatalmát, aki az ország keleti részére menekült. Visszatér vagy végleg a politikai süllyesztőbe kerül? Mi vár a magyarokra? Egyelőre megválaszolatlanok ezek a kérdések a polgárháború szélén táncoló országban.


Közel se biztos, hogy a Kárpátalján élő magyaroknak előnyös lesz az, ami Ukrajnában történik. A jelek szerint ugyanis a nacionalisták, értsd oroszellenes erők, kezébe került a hatalom. Ők pedig, egyfajta melléktermékként, korlátozzák majd a magyar kisebbség jogait is. Főleg az anyanyelvoktatás és használat terén következhet be fordulat.

Az eddigi elnök, a kétségkívül diktátori vonásokkal is rendelkező Janukovics, most Kelet-Ukrajnába menekülhetett. Itt tartották tegnap a délkelet-ukrajnai megyék kongresszusát. Állítólag arra szólítottak fel, hogy fegyveres druzsinákkal (fegyveres csoportok) védjék meg az országrészt a nyugat-ukrajnai nacionalistáktól. Ez pedig nem sok jót ígér. A Világszám forrása szerint minden attól függ, hogy mit lép Putyin, orosz elnök. Úgy fogalmazott: Grúziát ennél kevesebbért is megszálta az orosz hadsereg.

A magyar-ukrán határon jelenleg normális a munkarend. A Kárpátokban azonban a nacionalista erők vették át az ellenőrzést. Megállítják a számukra gyanús autókat, azt figyelik, hogy nem mennek-e Kijevbe olyan rohamosztagosok, akik Janukovicshoz hűek. Mindenesetre, aki ukrajnai síelést tervezett, az számoljon ezzel!

Ukrán források szerint, amelyek egyelőre a találgatások szintjén vannak, a volt ukrán házelnök Magyarországra menekítette a családját, és menedékjogot kért. Magyarországon ezt még nem kommentálták. A magyar sajtóban viszont már megjelentek olyan írások (utóbb viccnek mondott) is, hogy vissza kellene vásárolni Kárpátalját. Ez azért volna furcsa, mert a térségban a magyarok aránya mindössze 10-12 százalék. Mindezonáltal vannak olyan falvak, járások, ahol még többségben van a magyarság. A helyzetet az bonyolítja, hogy ezeken a helyeken találhatók fontos vasútvonalak, volt rakétasilók és ipari létesítmények. Ezekről pedig a nacionalista erők kizárt, hogy lemondanának. Ez pedig nem sok jót ígérne a magyarságnak.

Ami látszik, hogy a politkai hatalom kérdése egyelőre nem dőlt el. Bár Janukovics vesztésre áll a visszatérő Tyimosenkóval szemben, az embereket inkább a gazdasági csőd izgatja. Az ukrán gazdaság ugyanis romokban van, nem véletlenül próbálták az emberek az elmúlt napokban kivenni maradék pénzüket a bankokból, amelyek közül azonban több - helyi szinten - bezárt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ekkora bogarat még nem látott
Még félhet is tőle
PÉNZTÁRCA
Most nagyot égett Barack Obama
Az elnök hitelkártyáját nem fogadták el egy étteremben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Élve tépik szép a kecskét
Brutális japán fesztivál
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.07.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Stutgart
2024.07.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Frankfurt
2024.07.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Stutgart ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--