Rendőrgyűlőlő volt a gyilkos osztrák hummeres

Már volt konfliktusa az osztrák rendőrökkel is

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-15 08:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A magyar rendőrt halálra gázoló osztrák férfi már 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.Lényegében gyűlölte a rendőröket. Többször verekedett velük, volt, hogy csak osztrák kommandósok tudták megfékezni.


A rovott múltú, brutális férfival évekkel ezelőtt hasonló este már lejátszódott, mint most Apátfalván. Akkor puszta kézzel esett neki az intézkedő közúti rendőrnek, komoly sérüléseket okozva neki. A Blikk úgy tudja, hogy akkor megúszta börtönt.

A férfi amúgy egy kis alpesi faluban élt. A szomszédokat mindenesetre nem lepte meg, hogy a brutális férfi hírében álló Thomas B. újabb zűrös ügybe keveredett. Elmondásuk szerint kifejezetten agresszív volt, öt harci kutyát is tartott, az egyik szomszédnak – állítólag egy 62 éves hölgynek – pedig egy alkalommal úgy nekiesett, hogy az osztrák rendőrség elit Cobra alakulatának kellett megfékeznie.

A bűnözői karrierjét 15 évesen kezdő férfi a hírek szerint régebben betöréseket követett el, kábítószerrel üzletelt, de szerepel a bűnlajstromán fegyveres rablás, garázdaság, késelés, autólopás, orgazdaság és biztosítási csalás is.

A hősi halált halt posztumusz hadnagyra tegnap Szentendrén, a motorosbalesetben elhunyt áldozatok emléktáblájánál emlékeztek gyertyákkal rendőrök, tűzoltók és motorosok.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fitneszgép, amellyel feltöltheted a mobilodat
Egy kispesti játszótéren állnak sporteszközök
PÉNZTÁRCA
Bezárnak a Hunguest hotelek
Járványban nincs vendég
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--