Osztrák-magyar-szlovák külügyi csúcs Rajkán

Spindelegger és Dzurinda kerékpáron érkeztek .

[protic] publikálva: 2011-06-25 17:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Foto: Juraj Ulicky- Rajka,Pozsony

Nem mindennapi találkozó színhelye volt a Szigetköz határán lévő rajkai kemping. Külügyminiszterek jöttek össze, méghozzá kerékpáron.


Az eredeti tervek szerint Martonyi János, Michael Spindelegger, és Mikuláš Dzurinda magyar, osztrák, illetve szlovák külügyminiszterek szombaton, június 25-én közös kerékpártúrán vettek volna részt a Duna Stratégia Európai Tanács elé terjesztésnek alkalmából, ám a magyar diplomácia vezetőjének más, fontos teendői miatt - a kínai kormányküldöttséggel tárgyalt Budapesten - végülis csak két miniszter indult reggel útnak az osztrák Bergből, hogy Pozsony érintésével, végig a Duna-mentén kerekezve, a határhoz közeli Rajkán találkozzanak.

Martonyi János a Csúny-Rajka kerékpárút- átkelőnél fogadta osztrák és szlovák kollégáját. A kerékpártúra a rajkai Aranykárász Campingben fejeződött be, ahol a sajtó nagy érdeklődése mellett nemzetközi sajtóértekezletet tartottak. Mindhárom miniszter nagyra értékelte a most benyújott Duna-stratégia jelentőségét.

Martonyi János magyar külügyminiszter szerint a Duna-stratégia legfontosabb üzenete a régió népeinek az együvé tartozása.

A magyar külügyi tárca vezetője felsorolta a Duna-stratégia egyes elemeit, majd leszögezte: "Ezek mind fontos dolgok, de van egy még fontosabb elem: benne van a közép-európai összetartozás üzenete és ezt tartjuk mi a legfontosabbnak."

A Duna régióban közel 115 millió ember él. A stratégia magában foglalja az összes Duna-menti országot. A dokumentum szerint különösen fontos a térség gazdasági potenciáljának kiaknázása és a környezetvédelmi lépések összehangolása. A stratégiát a magyar EU-elnökség idején terjesztették az Európa Tanács elé.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A földhő fűti Bécset
Kihasználják a főváros alatt lévő hőforrásokat
PÉNZTÁRCA
A XI. kerületben lehet lakást eladni
Élénkülő kereslet, csökkenő kínálat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Havas száguldás a síelők paradicsomában
Több, mint 400 kilométernyi pályarendszer Franciaországban
RECIKLI
Belefulladnak a hulladékba
Ghánában landol az elektromos szemét

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

2. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

3. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

4. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

5. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

6. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

7. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

8. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

9. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

10. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

Műsoraink
2021.04.09. 18:35 Világszám - Inforádió
Baleár-szigetek I.
2021.04.10. 10:05 Világszám - Inforádió
Baleár-szigetek II.
2021.04.11. 10:35 Világszám - Inforádió
Baleár-szigetek I. ism.
Közösség
Nap lánya

Nebula, jó csaj

Szófelhő / Archív
--