Neoton musical a színpadon

Igazi retro színház Kunszentmártonban

[V.J.] publikálva: 2014-07-17 11:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Színházkedvelő, tehetséges fiatalokból 2012-ben alakult meg a kunszentmártoni Szent Márton társulat, melyben a város minden társadalmi rétege képviselteti magát. Igazi retro hangulatot és felhőtlen szórakozás ígér az új előadás, a Neoton slágereket összefűző „Szép nyári nap”című musical.


Mint Faragó Sándor rendező, - aki hitoktatóként dolgozik a helyi plébánián - elmondta, a társulat tagjai között van óvónő, alpolgármester, tanítónő, varrónő, munkanélküli, sőt pap is. A szereplők 85 százalékban állandóak, de vannak, akik cserélődnek más elfoglaltságaik miatt. Az első darabjuk a Légy jó mindhalálig musical volt. A három előadásnak akkora volt a sikere a városban, hogy úgy gondolták ezt tovább kell vinni. Az előadást követően néhány héttel már „Az Isten pénze” szövegkönyvét próbálta a lelkes társulat. Ennek tavaly karácsonykor volt a bemutatója, melyet még öt előadás követett.

Most egy könnyedebb, nyáriasabb hangvételű állítottak színpadra. A Szép nyári nap című musical gondtalan szórakozást jelent nézőknek és szereplőknek. A közönség hat előadást nézhet meg a Kunszentmártoni Művelődési Központban július 25-26-27-én és augusztus 1-2-3-án. „Bár személyes kötődésünk nincs a Neoton familiához, de a társulat tagjai nagyon szeretik a Neoton slágereket és egy igazi retro bulit szeretnénk színpadra állítani.” – mondta Faragó Sándor.

Aki jó hangulatú színházi estét és különleges élményt szeretne egy szép nyári napon, a 06-56 461-042 bővebb információkat kaphat az előadásokról.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



III. Princess Fesztivál

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ezer embert küld el a Wizz Air
De így is kapacitásbővítéssel számol
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A legmenőbb helyek nem kérnek belőlünk
Húsvétkor is maradj otthon
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--