Nem lesz HÉV a városhatáron túl?

Nehéz lesz így bejutni Budapestre

[V.J.] publikálva: 2015-12-22 13:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A napokban a parlament olyan törvénymódosítást fogadott el, hogy a fővárosnak saját iparűzési adóbevételéből kell megoldania teljes egészében a BKV finanszírozását. Ehhez a kerületi adóbevételekből még átcsoportosítottak 3 milliárd forintot. Tarlós István szerint ez a városkörnyéki tömegközlekedés végét jelentheti.


A főpolgármester ezt a módosítást úgy értékelte most, hogy az állam nem tett hozzá az eddigi, amúgy is kevés támogatáshoz, hanem még kevesebbet ad; ami kevés többlet érkezik, az is a kerületektől származik. Ennek köszönhetően a fővárosi költségvetésben 20,7 milliárd forint hiány keletkezik, ezt pedig a főpolgármester, mint mondta Tarlós, nem fogadhatja el, nem ért vele egyet.

Mivel a problémát nem sikerült korrigálni az Orbán Viktorral folytatott hétfői tárgyaláson sem, abban egyeztek meg, hogy a főváros ettől kezdve nem foglalkozik az agglomerációs közlekedéssel. Ez ugyanis nem feladata, és évi 11 milliárd forint nettó veszteséget okoz a BKV-nak. Hogy ez mit jelent pontosan, azt Tarlós István nem részletezte.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vándorló halak
Hihetetlen utazás és komoly veszélyek
PÉNZTÁRCA
118 miliárdos nyereség az OTP-nél
Kevesebben vesznek fel hiteleket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hat nap Chilében
Barangolás a világ leghosszabb országában
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

2. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

3. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

4. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

5. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

6. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

7. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

8. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

9. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

10. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

Műsoraink
2018.11.23. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2018.11.24. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2018.11.25. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Egy legenda szerelme

Szófelhő / Archív
--