Napelemes autók világversenye

Holland győzelem Ausztráliában

[j.protic] publikálva: 2013-10-11 13:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A napenergia felhasználásának nagy jövője van

Holland győzelem született a napenergiával hajtott autók ausztráliai világversenyén: a 3200 kilométeres távot 5 nap alatt tette meg a legfürgébb kocsi, átlagsebessége 90 kilométer per óra volt.


A Delfti Műszaki Egyetem fejlesztette ki a járművet, amely a finisben, Adelaide városában is jó ütemben haladt, pedig nemcsak hogy nem sütött a nap, hanem zuhogott az eső. A napautó energiaraktározás révén teljesítette lendületesen a végső távszakaszt.

A verseny naponta 9 órán át folyt, reggel nyolc és délután öt között. Az autókban csak vezetőik ültek.

"Kiszámítottuk és sikeresen megjósoltuk a verseny minden percét. Pontosan tudtuk, hogy mikor milyen lesz az időjárás, mennyi napenergiát tudnak akkumulátoraink elraktározni, és hogy az épp kitartson a célszalagig" - idézte a The Daily Telegraph című brit lap pénteken a Nuon nevű holland csapat szóvivőjét.

A második helyen a japán Tokai Egyetem csapata végzett, jóllehet az utolsó szakaszon elfogyott kocsija energiája és akkumulátorait fel kellett tölteni Adelaide-tól északra elektromos hálózatról, hogy a célba érjen.

A többi versenyző jócskán lemaradt. A viadalon összesen 40 csapat indult.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A világ legerősebb daruja

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megszűnik egy dohányos Kánaán
Bekeményítenek Montenegróban
PÉNZTÁRCA
Jól teljesít, de nagy veszteséggel zár az OTP
A legrosszabb esetre is felkészülnek devizahiteles ügyben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--