Megnyílt a pozsonyi autószalon

Genfi újdonságok is láthatók a Duna partján

[j.protic] publikálva: 2014-04-08 14:31:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Pozsonyban, a Duna jobb partján lévő Incheba kiállítási központban kedden, a rövidesen leköszönő szlovák államfő, Ivan Gasparovic jelenlétében, ünnepélyesen megnyílt az immár 24-szer rendezett nemzetközi autószalon. Az ország legnagyobb autóbemutatóját várhatóan az idén is óriási érdeklődés kiséri majd.


A pozsonyi autószalon varázsát az adja, hogy szinte már hagyományosan alig egy hónappal a nagyszabású genfi autókiállítás után zajlik. A svájci városban bemutatott újdonságok többsége Pozsonyban is megtekinthető, csaknem 60 új modellt most először mutatnak be az országban..

 

Az Incheba kiállítási és vásárközpontban közel 42 ezer m2 kiállítási területen összesen 35 autómárka látható,-ez héttel kevesebb mint tavaly volt- a kiállítók száma 132. Természetesen jelen vannak a nagy szlovákiai autógyárak, igy a pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati Peugeot Citroen és a zsolnai Kia is, teljes termékskálájukkal. .

Az újdonságok közül nagy érdeklődés kiséri a genfi kiállításon bemutatott Skoda Octavia Combi Scout típust, az új Toyota Aygo-t, a Puegeot 108-t és a Citroen C1-t. A Ford elhozta Pozsonyba a vadonatúj Mondeo prototípusát és az új Fiesta R2-t. Az autórajongók szívét bizonyára megdobogtatja a megnyújtott Range Rover Lond, amelynek utasterében minden eddiginél nagyobb luxus található. Újdonságnak számít a Peugeot 308 SW, melynek 610 literes csomagtere figyelemreméltó.

A luxus kategóriájú autók kedvelőit az idén is az Exlusive Salon részlegbe várják, itt csodálhatók meg a méregdrága luxusgépkocsik, pl. az Aston Martin Rapid, a szupergyors Ferrari F12 –es vagy a Lamborghini Aventador LP-700-as modell.

A kiállítás április 13-én vasárnap este hat óráig tekinthető meg. A belépőjegy 5 euróba, kedvezménnyel 3 euróba kerül..A belépőket az idén is sorsolják, a fődíj ezúttal egy Citroen C4 Picasso lesz..

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
10 milliárdról nem döntenek az emberek
Csányi Alapítvány: üzenetértékű a bevétel az 1 százalékból
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nyáron újraindulhat a turizmus
Változnak a szokásaink
RECIKLI
Törölték a járatát, hát hazabiciklizett
Skóciából Athénba, karantén idején

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--