Még, még, még, ennyi nem elég

Több vendégre volna szüksége a szállodáknak

[szorenyi.p] publikálva: 2014-11-15 08:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke szerint a hazai szállodák foglaltsága még mindig nem éri el a 2007-es szintet. Niklai Ákos a szövetség debreceni közgyűlésén kijelentette: nem elegendő az 50 százalékos foglaltság, "Magyarország érdekében sokkal több vendégre van szükség".


Egy felmérés szerint a szobafoglalást tekintve Magyarország 25 európai ország közül a 9-10. helyen, az átlag szobaárakat tekintve pedig a 21-22. helyen áll - tette hozzá a szövetség elnöke.

Budapesten a foglalás egy százalékkal javult, így jelenleg 30 európai nagyváros közül a 10. helyen szerepel, a szobai átlagárakat tekintve azonban csak a 27. helyen, ami azt jelenti, hogy igen szerények a szállodai átlagárak a fővárosban - elemezte Niklai Ákos.

Beszámolt arról, hogy 2014-ben a belföldi vendégéjszakák száma 7,3 százalékkal nőtt, ennek 25 százalékát Szép-kártyával fizették. Szövetségük - mint hozzátette - tiltakozott a költségvetési törvényben tervezett, a Szép-kártyák adótartamának növelése ellen.

Az elnök jogosnak nevezte a szállodák félelmét, ugyanis ez az adóemelés 10-20 százalékos keresletcsökkenést okozhat.

Niklai Ákos ugyanakkor az ágazat nevében örömét fejezte ki, hogy a kormányzat átgondolja, miként kívánja módosítani ezt az elképzelést.

Az MSZÉSZ elnöke a közgyűlésen részletesen elemezte miért romlott az ágazat jövedelmezősége, s ennek mik voltak már eddig, s még mik lehetnek a következményei.

Felsorolása szerint a szállodaiparban létszámleépítés volt, gyengébb (olcsóbb) munkaerőt alkalmaznak (például minimálbérért komoly beosztásban lévőket), s elmaradtak felújítások.

Komoly aggodalomra ad okot, hogy ezáltal a szolgáltatások minőségének romlása a versenyképesség visszaesését eredményezheti - jegyezte meg Niklai Ádám.

Ugyanakkor szorgalmazta, hogy tegyék kötelezővé a szálláshelyek Hotelstars harmonizált európai minősítő rendszerét. Mint megjegyezte: Magyarországon már 385 szálloda kapott Hotelstars csillagot, ez a hazai szálláshelyek 60 százaléka, ami nagymértékben növeli a vendégeknek a szállodák iránti bizalmát.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere elmondta: a cívisváros elkötelezett a turisztikai fejlesztésekben, az elmúlt két évben 20 milliárd forintot fordítottak elsősorban a nagyerdei övezet megújítására.

A régió turisztikai vonzerejének növelése érdekében a polgármester összefogást sürgetett az önkormányzatok és a turisztikai vállalkozások között.

Papp László szerint egy Debrecen, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Tokaj turisztikai együttműködés, összehangolt programkínálat akár több hetes, kelet-magyarországi tartózkodásra is ösztönözhetné a látogatókat.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Turizmussal támadunk Bécsben

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bécsben tilos a galambetetés
Műtojást a fészkekbe
PÉNZTÁRCA
Trópusi dzsungel és városi kert
Így csábít még több vevőt a Praktiker
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ők utaznak a legkönnyebben
Ők meg a legnehezebben
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--