Magyar könyvek és szerzők Pozsonyban

Megnyilt a 27.pozsonyi könyvásár

[j.protic] publikálva: 2019-11-07 19:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A magyar stand a pozsonyi könyvásáron

A pozsonyi Incheba kiállitási és kongresszusi központban szerdán megnyilt a Bibliotéka nemzetközi könyvásár. Szlovákia legrangosabb könyvvásárának idén Magyarország a díszvendége


Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára megnyitóbeszédében többek között hangsúlyozta:a szlovákok és magyarok egyetértenek abban, hogy erős tagállamokra épülő, kultúráját és hagyományait megőrző Európai Uniót szeretnének . Menczer Tamás kiemelte a könyvek kultúramegismertető és identitásmegőrző szerepét. „Minden könyv mi magunk vagyunk, ugyanis minden könyv megmutatja, hogyan élünk mi, magyarok, hogyan élnek szlovák barátaink, hogyan élünk itt, Közép-Európában és mit gondolunk fontosnak” – mutatott rá az államtitkár hangsúlyozva, hogy a könyvvásárra időzítve több mint húsz magyar irodalmi mű szlovák fordítása készült el és készül el a közeljövőben, ezek sorában a szlovákiai magyar irodalom is bemutatkozik szlovák nyelven.

Az előzményekhez tartozik, hogy három évvel ezelőtt Szlovákia ugyancsak díszvendégként mutatkozott be a Budapesti Nemzetközi Könyvvásáron.

A magyar könyvkínálat színes és gazdag, többek között olyan szerzők szlovákra lefordított műveit vonultatják fel, mint Dragomán György, Hamvas Béla, Kerékgyártó István, Nádas Péter, Szabó T. Anna, de helyet kapott a kínálatban Balassi Bálint, illetve Petőfi Sándor kötete és a felvidéki szerzők alkotásai is. Összesen 22 magyar mü jelenik meg szlovák forditásban.

A 22 szlovákra fordított kötet közé befért egy vers- és egy prózaantológia is, szlovákiai magyar szerzők műveiből, a Vámbéry PT és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából.

Magyarország a pozsonyi könyvvásár díszvendégeként a könyveken kívül számos kísérőrendezvénnyel is készült, köztük színházi és filmbemutatókkal, valamint koncertekkel is.

Népszerű színészek is közremüködnek a szlovák közönség érdeklődődésének felkeltésében. Pénteken például Kerekes Vica olvas fel Kerékgyártó István Rükverc című színdarabjából, amely Spiatočka címmel jelenik meg szlovákul, szombaton pedig Ľubomír Bukový tolmácsolásában hangzanak el részletek Zoltán Gábor Orgiájából. A könnyűzenészekből és írókból álló Rájátszás formáció vasárnapi koncertjének hazai sztárvendégei pedig Robo Roth és Vlado Janček, akik az ott elhangzó magyar szövegeket olvassák fel szlovákul .

Az Event egyesülettel közös szervezésben valósul meg az Örkény Színház szombati pozsonyi vendégszereplése. A Pionírszív című monodráma (Bíró Kriszta előadásában) Daniela Kapitáňová Kniha o cintoríne című regénye alapján készült, amelyet Mészáros Tünde fordított magyarra. A szlovák nézők részére az előadást feliratozzák. Helyszín a pozsonyi Malá Scéna.

A Duna jobb partján fekvő pozsonyi Incheba kiállítóközpontban megrendezett Bibliotéka vasárnapig tart nyitva. Tavaly csaknem 50 ezer látogatója volt a rendezvénynek.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
15 fok is lehet a jövő héten
Azért nagyon ne bízzuk el magunkat, mert esni fog
PÉNZTÁRCA
Lázár: 30 százalékos rezsicsökkentés kellene
A politikus újabb mérséklést ígér
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nincs korona, kard van
Így zajlik a japán császár koronázási szertartása
RECIKLI

Itt jártunk: Thaiföld

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

2. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

3. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

4. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

5. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

6. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

7. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

8. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

9. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

10. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

Műsoraink
2019.10.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld I.
2019.10.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Thaiföld II.
2019.10.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--