Ki tanuljon ruszinul?

A kárpátaljai magyarok beszóltak Szanyi Tibornak

[szorenyi.p] publikálva: 2013-02-09 13:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az ukrajnai magyarok azt tanácsolják az MSZP elnökségi tagjának, hogy esetleges kárpátaljai utazása előtt tanuljon meg ruszinul.


Szanyi Tibornak többnyire nem kell a szomszédba látogatnia egy-egy csípős megjegyzésért – állapítja meg főszerkesztői vezércikkében a Kárpáti Igaz Szó, mely szerint a szocialista párt ismert „megmondó embere” ez alkalommal alaposan túllőtt a célon, amivel nem csupán a határon túli magyarok, hanem feltehetően a párttársak és a jóérzésű baloldali szimpatizánsok körében is kiverte a biztosítékot.

Maga a történet magyar belpolitikai eseményként indult. A Fidesz-KDNP frakció Gyulán tartotta meg soros frakcióülését. A korábbi Békemenetek szervezői úgy döntöttek, szimpátiatüntetéssel fejezik ki elkötelezettségüket a kormányzó pártok iránt. A baloldal pedig egy ellentüntetés mellett döntött. Eddig a pontig semmi kivetnivaló nincs az eseményekben, mi több: közünk sem sok van hozzájuk – írja Kőszeghy Elemér, a kárpátaljai magyar lap főszerkesztője.

Csakhogy – arra az értesülésre reagálva, miszerint a békemenetesek között sokan vannak a partiumból is – Szanyi Tibor bejelentette, hogy majd anyanyelvükön, azaz románul köszönti őket. Az ATV-nek adott interjújában aztán tovább fűszerezte mondandóját. Kifejtette: szerinte mindenki, aki Románia állampolgára, az egyben román is.

Kijelentései egyszerre bugyuták, hibásak és sértőek. Bugyuta, mert direkt vagy tudatlanságból elfeledkezik arról, hogy kétféle nemzet létezik. Egyfelől van a politikai nemzet, ahová nemzetiségtől függetlenül egy ország valamennyi választó és választható állampolgára beletartozik. És van a kulturális nemzet, mely államhatároktól függetlenül, mi több: azokkal dacolva él – szögezi le Kőszeghy.

Politikai szempontból pedig óriási szarvashiba. Pártja, az MSZP és elnöke, Mester¬házy Attila – akinek mellesleg már kora miatt sem lenne oka meakulpázásra – épp a napokban és éppen hogy Erdély fővárosában, Kolozsvárt kért elnézést a 2004-es népszavazást megelőző szocialista magatartásért, hirdette meg az új nemzetstratégiát. (Ennek tükrében a pártelnök-választási harcban alulmaradt Szanyi bejelentése akár egy bújtatott bosszú is lehet).

Leginkább azonban sértőek Szanyi mondatai. Mi, külhonba rekedt magyarok már immunissá váltunk arra, ha saját környezeteinkben némi nem éppen szimpatikus jelzővel megspékelve „lemagyaroznak” minket. Azt azonban képtelenek vagyunk mind a mai napig feldolgozni, lenyelni, ha Magyarországon lerománoznak, leszerbeznek, leszlovákoznak, netán leukránoznak bennünket. Ez számunkra egyenértékű azzal, mintha az anyánkat szidnák – áll a Kárpáti Igaz Szó szombati vezércikkében.

Végezetül egy jó tanács a kárpátaljai lap Szanyi Tibornak, aki a rossznyelvek szerint már nem egyszer szólalt fel részegen a Parlamentben: „Amennyiben Kárpátaljára utazna, előtte nem feltétlenül kell beletemetkeznie az ukrán nyelvkönyvekbe. Ám, ha a magyar mellett mégis meg akar szólalni „külföldiül”, akkor tegye azt II. Rákóczi Ferenc leghűségesebb népének a nyelvén: ruszinul!”

(Palkó István)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Melyik a leggyilkosabb állat a világon?
Ő tudhatja magáénak a legtöbb áldozatot
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kalandjaink Iránban 2.
El kell-e menekülni Teheránból?
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--