Kész a program, indulhat a londoni olimpia
2012 július 25-én a focisták kezdik meg a versenyzést
[szorenyi.p] publikálva: 2011-03-09 13:03:00 | Nyomtatás
Készülnek a kabalafigurák is
A londoni olimpia július 27-én nyílik és augusztus 12-ig tart. A program tartalmazza a 19 napos rendezvény minden eseményét, köztük a több mint 640 forduló, a több mint 300 versenyszám, valamint a 26 sport 39 ága minden időpontját és helyszínét.
A program érdekessége, hogy a labdarúgók már két nappal korábban elkezdik a versenysorozatukat, július 25-én már pályára lépnek. Az utolsó napon egyébként több látványsportág döntőjét rendezik. Így ezen a napon dől el, hogy ki lesz az olimpiai bajnok vízilabdában, kosárlabdában és röplabdában, de ekkor kerül sor a birkózás döntőire valamint a marathoni futásra is.
A magyar sportolók 2008-ban 3 olimpiai aranyérmet szereztek.
A jegyek a 2012-es olimpiai játékokra 2011. március 15. és április 26. között vásárolhatók. Nem részesítik előnyben azokat, akik már korábban jelezték az igényüket a jegyekre, így az érdeklődők egyenlő eséllyel indulnak a jegyekért. Túljelentkezés esetén sorsolással döntik el, kik lesznek jegytulajdonosok. 2011. március 15. és április 26. között 6,6 millió jegyet kínálnak a szervezők.
Két évig tartott a teljes program kidolgozása és összeállítása, míg végül a NOB, a 26 nemzetközi sportszövetség, valamint az olimpiai játékok helyszíneinek londoni részvényesei is rábólintottak a végső formára.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás