Kasszasiker az Amerikai mesterlövész

Eddig a legnagyobb bevételt hozta

[j.protic] publikálva: 2015-03-09 16:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Clint Eastwood Amerikai mesterlövész című filmje hozta a legtöbb bevételt eddig a 2014-ben az Egyesült Államokban bemutatott filmek közül, megelőzve Az éhezők viadala - A kiválasztott 1. című alkotást is.

 


A Bradley Cooper főszereplésével készült mozi 337,2 millió dollárt (94,7 milliárd forint) hozott tavaly decemberi premierje óta az Egyesült Államokban. Eközben Az éhezők viadala legújabb epizódja ennél némileg alacsonyabb, 336,8 millió dollár (94,5 milliárd forint) bevételt könyvelhetett el - írja a BBC.

Az iraki háborúban játszódó, és Chris Kyle mesterlövész tevékenységét megelevenítő film Clint Eastwood legsikeresebb mozija eddig. Emellett a Variety adatai szerint az Amerikai mesterlövész az első olyan alkotás az 1998-as Ryan közlegény megmentése óta, amely ugyan 17 éven aluliaknak nem ajánlott minősítést kapott, mégis a legnagyobb bevételt hozta a tavaly forgalmazni kezdett filmek közül.

Az Amerikai mesterlövészt már december 25-én forgalmazni kezdték korlátozottan - Los Angeles, New York és Dallas kisebb filmszínházaiban - azért, hogy a produkciót jelölhessék az idei Oscar-díjakra. A teljes körű forgalmazás csak januárban kezdődött meg.

A mozit hat Oscarra jelölték, köztük a legjobb filmnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerésekre is, azonban végül csupán a film hangmérnöki teljesítményét díjazta az amerikai filmakadémia.

Az amerikai nézők körében tapasztalt népszerűsége ellenére, a filmet sokan kritizálták az iraki háború és Chris Kyle ábrázolásának módja miatt.

Eközben A Transformers: A kihalás kora című film továbbra is 2014 legnagyobb bevételt hozó mozijának számít az Egyesült Államokon kívül, a népszerű franchise legutóbbi része mintegy 1,1 milliárd dollárt (309 milliárd forint) hozott, miközben az Amerikai mesterlövész csupán 140 millió dollár (39 milliárd forint) bevételt könyvelhetett el szülőhazáján kívül.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ijesztően égnek az Amazonas esőerdői
Ujjal mutogatnak egymásra
PÉNZTÁRCA
770 millióval növelték a vagyont
Jó negyedévet zártak a Pallas Athéné Alapítványok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hírességek, akik Horvátországban nyaraltak
Nem akárkik mentek az idén sem az Adriára
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--