Lövöldözés a karácsonyi vásáron

Három halott Strasbourgban

[Kail] publikálva: 2018-12-12 11:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Strasbourgban három helyen is tüzet nyitott egy férfi  a karácsonyi vásárokon résztvevő tömegre. Hárman meghaltak és 13-an megsebesültek. Ez a mérleg szerda reggel, amikor a tettes még mindig menekül az őt üldöző rendőrök elől - jelentette a Le Monde.


Túl korai még kijelenteni, hogy terrorakcióról van szó - nyilatkozta a francia belügyi államtitkár. Laurent Nunez elmondta a sajtónak, hogy minden valószínűség szerint iszlamista terrorista tüzelt a tömegre, de erre semmilyen bizonyíték sincs, mert a tettes egyelőre ismeretlen.

Az Iszlám Állam évek óta arra biztatja a híveit, hogy a keresztények számára fontos ünnepeken kövessenek el merényleteket Európában. Ezért hajtott a tömegbe egy iszlamista terrorista 2016-ban Berlinben adventkor és egy másik július 14-én Nizzában, ahol a nemzeti ünnep miatt óriási volt a tömeg a korzón. Franciaország évek óta kiemelt célpontja a terroristáknak, mert Szíria és Libanon a második világháború előtt francia uralom alatt állt. A másik ok történelmi: a keresztes lovagok, akik meghódították Jeruzsálemet a keresztes háborúk idején, franciául beszéltek. Akkor is dzsihádot hirdettek ellenük, mint ahogy az iszlamista fanatikusok most is ezt teszik a 21. században - teljesen más körülmények között.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Megkóstoltuk Liptót Budapesten
Téli paradicsom síeléssel és gasztróval
RECIKLI

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.08.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1.
2025.08.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország 2.
2025.08.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--