Jönnek az arab légitársaságok

A minőségi szolgáltatásokat keresik a turisták

[j.protic] publikálva: 2014-11-03 14:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Komoly célponttá vált Magyarország több közel-keleti légitársaság számára, akik csak azért nem repülnének Budapestre, hogy a kínálatukba bekerüljön egy újabb célállomás- írja a gondola.hu.


A budapesti Liszt Ferenc repülőtéren tavaly több mint 8 és fél millió utas fordult meg. Idén júniusban pedig megdőlt a havi látogatói csúcs, csaknem 864 ezer utast regisztráltak a nemzetközi légikikötőben. Az utóbbi időben pedig egyre több járat közlekedik arab országok és hazánk között. A héten megérkezett Budapestre a dubaji Emirates légitársaság első menetrend szerinti járata, amelyet egyébként a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntöttek.

Az Egyesült arab Emirátusok és Magyarország között eddig is volt állandó légijárat a Wizz Airnél, de a két társaság más utasközönséget szolgál ki. Ma már nem bonyolult eljutni az arab térségből Magyarországra és viszont, számos légitársaság közlekedik ezen a vonalon.

Az Emirates évi 70 ezer embert szállít a magyar piacon, az utasok nagy része pedig kifejezetten a magyar fővárost célozza meg, nem átutazó. Az ide érkező utasai pedig nem elsősorban az arab térségből, hanem egész Délkelet-Ázsiából, Távol-Keletről, Ausztráliából jönnek. Az Emirateset ráadásul jellemzően olyan turisták veszik igénybe, akik a minőségi szolgáltatásokat keresik, és az átlagosnál módosabbak, vannak köztük üzletemberek és turisták is.

A budapesti ötcsillagos szállodák nagyon várják ezeket az utasokat, akik komoly bevételt jelentenek nekik is.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Sztárok forgatnak Budapesten

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Másfél év múlva jön a kuna helyett az euró
Milyen horvát nemzeti szimbólum díszítse?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--