Kivezették a biztonságiak, talán túl finoman is. Még egy szurkoló akart nekimenni az örvendező németeknek, de őt lecsendesítették a többiek.

Pedig nem így indult. Hat órával a meccs előtt gyülekeztünk a buszmegállóban. Nekem mindkét csapat szimpatikus, de jó ötletnek tűnt brazil mezben menni, végül is egyedül megyek majd haza sötét utcákon, meg amúgy is a brazil B középben ülök. Meztelenül meg nem megy meccsre az ember, ugye. (Egyszer valami vébémeccsre magyar mezben mentünk, néztek ránk, mint az ufókra.)

A hangulat frenetikus már a buszon is. Ez a sofőr se tud vezetni, padlógázzal megy, aztán tövig nyomja a féket a kanyar előtt, és káromkodik. Közben mindenki énekel, a legnépszerűbb a Maradonát cukkoló rigmus.

Meglepően sok a lány, koszorúval a fejükön, beöltözve. Mindenki ezerrel fotózgat, jobb ez, mint a velencei karnevál.

A környéken megközelíthető távolságban egyetlen komolyabb kocsma (van odébb több is, csak nem ott tett le a busz), ezt tudja a tulaj, 20 realt szed belépőként. Ja, és előbb a brazilok mehetnek. A németek meg is sértődnek, de aztán visszaszivárognak, és kemény hangpárbaj  kezdődik. A brazilok a végén már csak gúnyosan azt skandálják: auf wiedersehen. Közben esszük a húsokat, a finom sültekhez remek italok járnak, a brazil lányok pedig versenybe kezdenek, hogy ki lesz több szelfin rajta. Mi kell még?

A stadion nem rossz, kevés a vécé, és rossz az útbaigazítás, de ha ez számít, menjünk inkább Münchenbe. Itt cserébe az éneklés, zenélés, őrjöngés mámorító.

Egészen a harmadik német gólig. Az sokkolta a brazilokat. Utána jött a sírás, tombolás. A szünetben meg a szemtelenül fotózkodó németek pofon legyintése.

A hetedik gól megtörte a legkeményebb szurkolókat is. Ezt a találatot az egész stadion felállva tapsolta meg.

A végén rosszabbra számítottam, de nem. Inkább cukkolták a brazilok az argentin tévériportert, aztán indult mindenki haza felejteni. Persze a központban már kint is a kormányt ostorozó transzparens (minek vébé, ha ez a vége, csak a pénz megy el). Hazafele a buszon a németek még énekelnek egy sort, köztük békésen a brazil mezesek (velem együtt a kolumbiaiak, amerikaiak, japánok is sárgába öltöztek). Az egyik német, aki előttem vett jegyek százezer forintnyi összegért a döntőre, hátbavág, és angolul azt mondja: ugye tudod, hogy ez sporttörténelem?