Ilyen rendőrnőt még senki sem látott
3D-ben kapják meg az ukránok a jogosítványukat
[szorenyi.p] publikálva: 2013-08-20 12:02:00 | Nyomtatás
3D-s rendőrnő segíti az ukrán közlekedésrendészek munkáját. Az üveglapra vetített térhatású hölgy a gépjármű-vezetői jogosítvány átvételével kapcsolatos tudnivalókat közli az ügyfelekkel – adta hírül a Zaxid.net hírportál.
A csinos 3D-s rendőrhölgy kísérleti jelleggel egyelőre csak az Ivano-Frankovszki Közlekedésrendészet egyik kerületi kirendeltségén áll a jogosítványügyben érdeklődők rendelkezésére. Teljes szóbeli tájékoztatást nyújt a vezetői engedélyek kiváltásának rendjéről, a kitöltendő űrlapokról, valamint a befizetendő illetékekről.
Csupán pár napja szerelték fel – de már hatalmas népszerűségre tett szert. A földbe gyökerezett a lábam, amikor rájöttem, hogy csupán egy hologramm beszél hozzám, annyira élethű – lelkendezett az egyik ügyfél. – Csak akkor döbbentem rá, hogy csupán egy üvegbe zárt szépség mosolyog rám, amikor körbejártam a jelenséget.
A fejlesztők azt ígérik, hogy rövidesen egy konzollal egészítik ki a berendezést, mely segítségével az ügyfelek maguk választhatják ki azt a témakört, amelyről tájékoztatást szeretnének kapni. A három dimenziós rendőrnő 2,5 ezer dollárjába került a nyugat-ukrajnai város rendőrkapitányságnak.
(Palkó István)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született