Hátborzongató dolgot művel saját magával a nő

Nem akart többé látni

[Kovacs R.] publikálva: 2015-10-05 13:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Jewel Shuping egész életében vak szeretett volna lenni – és megkapta, amit akart, megvakította magát. Most, állítja, boldog.


A most 30 éves nő Észak-Karolinában él. Látónak született, de egészen kis korától szerette azt játszani, hogy nem lát. Egészen pontosan, ahogy elmondja, úgy érezte, neki nem kellene látnia. Gyerekként sokáig nézett a Napba, hátha az elvakítja eléggé ahhoz, hogy később se lásson, majd kamaszként sötét napszemüvegeket kezdett hordani, hogy vaknak nézzék. Vett magának egy fehér botot is, és megtanulta a Baille-írást. De ez nem elégítette ki, ő ugyanis nem vaknak akart látszani, hanem valóban vak akart lenni.

Állítólag egy pszichológus tanácsolta neki, hogy csepegtessen oldószert a szemébe. (Nem nevezte meg a szakembert – ha megtenné, azt minden valószínűség szerint kiközösítené a szakma.) Az oldószer pedig hatott. Jewel kórházba került, ahol megműtötték, hogy megmentsék a látását. Jewel nagyon dühös volt, amikor úgy tűnt, hogy a műtét sikerült, és újra lát -ha rosszabbul is mint eredetileg. Később azonban fokozatosan roncsolódtak a szövetei, és teljesen elvesztette a látását. Most már teljesen vak, és állítja, hogy boldog. Tudja, hogy a környezete nem tartja normálisnak, a családja ki is tagadta, amikor megtudták, hogy nem balesetben vesztette el látását. De ez nem zavarja- írja a globoport.hu.

Jewel betegségét úgy hívják testkép-integrációs zavar, az ebben szenvedők vagy egyes -ép egészséges – testrészüket érzik idegennek, szeretnének megválni tőle, vagy valamely érzékszervüket szeretnék elveszíteni. Akárcsak Jewel, egészen az extremitásokig képesek elmenni, hogy megszabaduljanak gyűlölt lábuktól, kezüktől. A zavarban szenvedő nem érzi tökéletesnek magát ép emberként, de meg van arról győződve, hogy az amputáció, a siketség, a vakság, a bénítás vagy más meghatározott módszer segítene megoldani ezt a problémát. Tudja, hogy melyik végtagjának melyik részét kellene eltávolítani, és irigykedik az amputáltakra. Egyesek a hátukra szíjazzák a karjukat, hogy ne zavarja őket. Gyakran amputáltként viselkednek, vagy annak adják ki magukat. Mindezeket a jelenségeket saját maguk is furcsának és természetellenesnek tartják, egyedül érzik magukat ezekkel a gondolatokkal, és úgy érzik, ezt senki sem fogja megérteni. Szégyellik is magukat ezek miatt, és igyekeznek elrejteni ezeket a gondolatokat a nyilvánosság elől, még az egészségügyi személyzet elől is. Az amputáció érdekében sérüléseket okozhatnak maguknak. A zavar oka nem ismert – pszichoterápiával próbálják kezelni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ingyen volt, elfogyott a tankönyv
Pénzügyeket oktató könyvről van szó.
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Sürgős váltás a Lufthansánál, ez nincs többé
Gendersemleges bánásmódot vezettek be
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--