Hatalmas dugók lesznek a középiskoláknál
Szinte minden iskolában ma tartják a ballagást
[szorenyi.p] publikálva: 2014-04-30 06:06:00 | Nyomtatás
A hosszú hétvége miatt egyes középiskolákban már ma délután elballagnak a diákok. Az írásbeli érettségik hétfőn a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv vizsgákkal kezdődnek.
A ballagás kifejezés a latin eredetű valetans (búcsúzó) szóból származik, maga a szokás pedig a felvidéki Selmecbányáról, ahol az 1870-es években az erdészeti és bányászati akadémia hagyományaként a hallgatók a Ballag már a vén diák… kezdetű dal éneklésével búcsúztak el iskolájuktól.
Ezek után az egész országban és minden iskolatípusban elterjedt a ballagás, és a 20. század elejére már általánossá vált. A 1920-as évekre a Ballag már a vén diák kezdetű dalt sok helyen felváltotta az Elmegyek, elmegyek... kezdetű magyar népdal.
Népszerű szokássá vált az is, hogy a ballagás előtti éjszakán a végzős diákok szerenáddal köszöntik tanáraikat. A ballagás napján az iskola zászlóját követve sétálnak végig az iskolai folyosókon a diákok, vállukra akasztva egy kis tarisznyát, amelybe az alsóbb osztályokba járó társaik pogácsát, földet, sót, aprópénzt és egy képet tettek az iskoláról.
Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a kétszintű vizsgarendszer bevezetése óta a 20. vizsgaidőszakban május 5. és június 27. között a középiskolákban és 20 kormányhivatal szervezésében mintegy 1190 helyszínen zajlanak majd az érettségik.
Az érettségizők közül 83 ezer végzős középiskolás tesz a vizsgaidőszakban "rendes" érettségit, azaz szerezhet érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül még - a rendszer által nyújtott lehetőségekkel élve - mintegy 34 800-an tesznek legalább egy vizsgatárgyból valamilyen fajta érettségi vizsgát, azaz összesen mintegy 117 800 diák ad számot tudásáról. A vizsgák 3416 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás