Halálra dolgozzák magukat a japánok
Bele lehet-e halni a munkába?
[seifert.p] publikálva: 2016-09-17 18:42:00 | Nyomtatás
Karoshi - halál túlmunka miatt - ez lett a sorsa 2310 embernek tavaly a távol-keleti szigetországban. Ez rekord, de a karoshi áldozatok védelmi tanácsa szerint csak a jéghegy csúcsáról van szó: a valóságban legkevesebb tízezer ember szenderült át a túlvilágra amiatt, hogy túlságosan sokat dolgozott.
1969-ben regisztrálták az első esetet amikor egy újság szállítmányozási osztályán egy agyonhajszolt dolgozó stroke-ot kapott. Az orvos szerint a halál oka a túlmunka volt. A karoshi lassan bevett fogalom lett. Olyannyira, hogy a munkaügyi minisztérium 20 ezer dollárt fizet a családnak, ha igazolni tudják orvosi papírokkal, hogy a halál oka a karoshi volt. Ehhez az is szükséges, hogy a munkaadó igazolja: az illető több mint száz túlórát teljesített a halála előtti hónapban. A cégek is szoktak fizetni karoshi esetén- különösen ha menedzserekről van szó. Volt már olyan karoshi eset is amikor a család 1,6 millió dollárt kapott! A menedzserek jelentős része úgy gondolja: halálának az oka a karoshi lesz!
Mindez persze nyugtalanítja a munkaügyi minisztériumot is. Már csak azért is, mert Japán lakossága gyorsan fogy. A munkaerőpiacon ez komoly gondot okoz. Ezért 600 ezer embert vizsgáltak meg a karoshi szempontjából. Mi derült ki? Az, hogy nem a sok munka vagy a kialvatlanság okozza az idő előtti halált hanem az, hogy az áldozatok túlságosan sok időt töltöttek a munkahelyen! Azok, akik 55 órát töltenek a munkahelyen egyharmaddal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot mint azok, akik csak 40 órát vannak ott! Japánban nem az a fontos, hogy valaki sokat dolgozzon hanem az, hogy megmutassa a lojalitását a cég iránt azzal, hogy a munkaidő végeztével is bent marad! A mozgásszegény életmód lehet a fő felelős a karoshi-ért - szűrte le a tanulságot az alapos vizsgálat.
Közben pedig a karoshi lassan világjárvány lesz: ma már Mexikóban vagy az USA-ban többet dolgoznak az emberek mint Japánban. Kína pedig minden rekordot megdöntött ezen a téren is. Guolaosi - így hívják a karoshit a Mennyei Birodalomban. A túlmunka halálos áldozatainak a száma évente 600 ezer, ez napi 1600 embert jelent Kínában
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás