Ezüstérem Madridban

Több versenyszám van még, ahol a válogatottunk vízbe ugrik

[Kovacs R.] publikálva: 2018-05-26 19:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A múlt hétvégén, a Budapesten megrendezett Műúszó Világkupa-állomáson a magyar válogatott kombinációs kűrben éppen csak lemaradt a dobogóról, így a több ezres tömeg nem láthatta dobogóra állni a hazai lányokat a Duna Arénában.

 

 


Most hétvégén azonban bebizonyította a válogatottunk, hogy nem hiába dolgoznak lassan három éve az orosz származású Natalia Tarasova szövetségi kapitánnyal. A 6., madridi állomás egyik napján sem maradtunk eddig érem nélkül, ráadásul pontszámbeli javulás is látható a csapatunknál.

Kiss Szofi a tegnapi nyitónapon egyéni legjobbját úszta a technikai programok versenyében, amit ezüstéremmel jutalmaztak. A másik magyar szólista, Rényi Luca rövidprogramjára a harmadik legmagasabb pontszámot kapta, azonban dobogóra sajnos nem állhatott, hiszen a Világkupa szabályainak értelmében egy nemzetből csak egy versenyző állhat fel. A bronzérem igy a lengyel lány nyakába került.

Az egyéni versenyzőink sikeres szereplésén felbuzdulva a 10 fős magyar kombinációs kűrünk a mai, szombati versenynapon rendkívül motiváltan versenyzett. A Kiss Szofival es Rényi Lucával erősített magyar egység nagyon bíztató, 78,3-as pontot kapott a bíróktól, ami mar megközelíti a sokszor emlegetett 80-as álompontszámot.

A versenysorozat spanyolországi állomásán ezzel a teljesítménnyel a második ezüstérmet szerezte meg a magyar egység, es hátra van meg több olyan versenyszám, ahol a válogatottunk vízbe ugrik.

A szólistáinkon kívül junior korú sportolókból álló magyar válogatottat júliusban ismét Budapesten láthatjuk versenyezni a Duna Arénában megrendezésre kerülő junior Világbajnokságon.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Olaj ömlött a tengerbe Rijekánál
Veszélyben a turizmus a Kvarner-övölben
PÉNZTÁRCA
Több hitelt is adna az OTP Bank
Nő az agrár- és kisvállalkozási hitelezés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen az eredeti Red Bull
Nem koppintás, thaiföldi találmány
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Itt jártunk: Olaszország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.06.22. 18:35 Világszám - Inforádió
VB turizmus 1.
2018.06.23. 10:05 Világszám - Inforádió
VB turizmus 2.
2018.06.24. 10:35 Világszám - Inforádió
VB turizmus 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A chicago-i kórház bűbájos orvosa

Szófelhő / Archív
--