Érdeklik a guppik? Van egy jó hírünk

Európa-bajnokság lesz Magyarországon

[seifert.p] publikálva: 2019-09-15 09:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Magyarországon tartják a guppi díszhal tenyésztők Európa-bajnokságát és kiállítását október 3-6. között, a Pilisben megrendezésre kerülő nemzetközi versenyre szeptember 22-éig még lehet jelentkezni - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének elnöke az MTI-vel.


A szervezők mintegy 70 tenyésztőtől megközelítően 200 halpár nevezésre számítanak 18 országból, a rendezvényre külföldi vendégeket várnak, köztük a nemzetközi szövetség korábbi elnökét Belgiumból, bírák érkeznek Lengyelországból, Szlovákiából, Ausztriából és Franciaországból.

A lakosság számára nyilvános programon október 5-én és 6-án nézhetik meg az érdeklődők a díjazott halakat, konzultálhatnak a tenyésztőkkel, illetve lehetőség lesz vásárlásra is.

Európában sok évtizedes hagyománya van a guppi díszhal tenyésztésnek, az első versenyt 1954-ben Németországban szervezték. A hazai guppi-tenyésztők száma az utóbbi években jelentősen megnőtt, a munka komoly szakmai felkészülést, kitartást igényel, mivel egy-egy változat kialakítása, úgymond letisztítása, akár 3-5 évet is igénybe vehet - mondta Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének elnöke.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Egészségtelen 30 fokon mosni
Nem pusztulnak el a baktériumok
PÉNZTÁRCA
Így kényeztessük feleségünket!
Egy felejthetetlen hétvége Tapolcán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ló fara a Colosseum új látványossága
Trevi-kút zárva,a Spanyol lépcső előtti szökőkút szintén
RECIKLI

Itt jártunk: Miami

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

2. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

3. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

4. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

5. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

6. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

7. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

8. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

9. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

10. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

Műsoraink
2019.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
New Orleans
2019.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2019.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
New Orleans ism.
Közösség
Nap lánya

A zuhanyzóban pózol a vadító sportolónő

Szófelhő / Archív
--