Élő ősbemutató a Balaton Soundon
A világ legjobb DJ-i közt Alok az idei Soundon!
[superadmin] publikálva: 2022-06-17 10:53:00 | Nyomtatás
A világ legjobb DJ-i közt számon tartott Alok egy új sikerszámmal rukkolt elő idén nyárra. A “Deep Down” című nótát elsőként élőben a Balaton Sound látogatói hallhatják Ella Eyre közreműködésével, aki emiatt érkezik majd Zamárdiba.
Dj Alok igazi szupersztár: a világ legjobb lemezlovasait sorba állító DJ Mag listáján a rendkívül előkelő 4. helyen szerepel, 27 milliós Instagram követőtáborával a második a nemzetközi elektronikus zenei szcénában, 20 milliós havi hallgatójával pedig a leghallgatottabb brazil művész a világon. Eddigi pályafutása során olyan zenészekkel kollaborált, mint például John Legend, Jason Derulo vagy Steve Aoki.
Dj Alok nemrég készítette el a nyár slágerét, a "Deep Down"-t, Ella Eyre, a house-zene királyával, Kenny Dope-pal és a diszkórajongó Never Dull-lal közösen. “Azt szeretnénk, hogy a Deep Down egy olyan dal legyen a nyári hónapokra, ami mozgásra késztet, és reméljük, hogy ti is ugyanúgy élvezitek majd, mint ahogy mi is élveztük a dal megalkotását” – nyilatkozta az új dalról Alok.
Alok hamarosan a Balaton Sound fantasztikus sztársorában is bemutatkozik és ez alkalommal egy élő ősbemutatóra is készül. A koncert miatt Zamárdiba érkező Ella Eyre-al közösen adják elő a “nyár slágerét” a Deep Down-t. “Mindig is nagy rajongója voltam a popzenének és sokféle formában találok benne inspirációt, így egy olyan rendkívül markáns előadóval dolgozni, mint Ella, - aki ráadásul csodálatos dalszerző és előadó, és aki imádja a tánczenét - csodálatos együttműködés volt” – nyilatkozta Alok. És valóban, attól a pillanattól kezdve, hogy vad energiájával és soulos hangjával feltűnt a színpadon, Ella Eyre megállíthatatlan, ha nagy slágerek kiadásáról van szó. Társszerzőként és közreműködőként olyanokkal dolgozott együtt, mint Sigala, Meghan Trainor, Becky Hill és Sonny Fodera, hogy csak néhányat említsünk. Az elért eredmények széles listája pedig tartalmaz egy dupla platinalemezes UK #1 kislemezt, egy BRIT-awardot, két MOBO-díjat, két további platinalemezes kislemezt és egy UK Top 5 albumot is.
|
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás