Egymillió 38 ezer új magyar állampolgár
103 felújított magyar óvodát adtak át
[Ujvari] publikálva: 2018-10-29 17:02:00 | Nyomtatás
November 15-én tartja tanácskozását a Magyar Diaszpóra Tanács, másnap a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) plenáris ülését rendezik Budapesten, a Várkert Bazárban - mondta el a nemzetpolitikai államtitkár egy hétfői háttérbeszélgetésen. Mindkét eseményen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.
Potápi Árpád János felidézte, hogy 2010-ben indították újra a Máért-et, a diaszpóratanács pedig 2011 óta ülésezik.
A Máért idei napirendjéről szólva az államtitkár kiemelte: szeretnék egyszerűsíteni a választási jogszabályokat, erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tart majd előadást a Máért-en. Kitért arra, hogy a parlament ezen a héten megkezdi a külhoni magyarok EP-választáson való szavazásának lehetőségét megteremtő javaslat tárgyalását.
Az államtitkár beszámolt a kárpátaljai szociális programcsomagról, megerősítve, hogy az idei 1,37 milliárd forintos keretet 3 milliárdra emelik jövőre.
A következő tematikus évről a Máért dönt majd, de "maradnak" a családok támogatásánál. A keret jövőre is várhatóan 1 milliárd forint lesz - mondta az államtitkár az MTI kérdésére.
Potápi Árpád János hozzátette: a mostani tematikus év záró gálája január 18-án lesz. Az október 31-én zárult, szintén a tematikus évhez kapcsolódó 200 milliós pályázat elbírálása, a források kiutalása még hátra van - jelezte az államtitkár, aki szerint elképzelhető, hogy az év végén felszabadulnak még források a külhoni magyarság támogatására.
Beszámolt arról, hogy jelenleg 1 millió 38 ezer az új magyar állampolgárok száma, ez még néhány százezerrel emelhető.
Elképzelhetőnek tartja egy iskolafelújítási, -fejlesztési program kimunkálását - mondta.
Kitért a hamarosan tartandó nemzeti tanácsi választásokra Szerbiában, szerinte a november 4-i voksoláson jó eséllyel vesznek részt a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltjei. Hozzátette, november 10-én lesznek a szlovákiai önkormányzati választások, ezeken a Magyar Közösség Pártja (MKP) várhatóan jól szerepel majd. A magyarok által lakott területeken az MKP hagyományosan erősebb, mint a Most-Híd - mondta Potápi Árpád János.
A diaszpóratanács ülésén várhatóan 87 meghívott szervezet és 21 megfigyelő vesz részt - ismertette az államtitkár, megjegyezve, hogy a kijevi és lembergi magyar szervezetek képviselőit is meghívták a tanácskozásra.
Grezsa István Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy Kárpátalján augusztus 20. óta nem tudott személyesen megjelenni, de talán hétfőn fordulat következik be, a Magyar Közlönyben ugyanis megjelenik titulusa megváltoztatása, s ezzel az ukrán fél reményeik szerint feloldja az utazási blokádot.
Az óvodafejlesztési programról kiemelte: a közel 39 milliárdos programból mintegy 33 milliárdra már leszerződtek, és 103 felújított óvodát adtak át. A program harmadik üteme elkészült, hamarosan a kormány elé kerülhet - jelezte.
Szilágyi Péter nemzetpolitikai feladatok koordinálásáért felelős miniszteri biztos úgy értékelt: a diaszpóra területén kiemelt sikereket értek el, korábban nem voltak erre fókuszált programok vagy napi kapcsolattartás.
Kitért a Kőrösi Csoma Sándor-programra, amelyet hatodik alkalommal hirdetnek meg. Idén 142 ösztöndíjassal dolgoznak együtt, külön egyházi ösztöndíjasok is szolgálatot teljesítenek. A déli félteke országaiban hatról hét hónapra növelték az ösztöndíjasok kint tartózkodását, Isztambul, Kijev pedig új helyszínként lépett be.
Új kezdeményezésként említette a diaszpóra szervezeteinek szóló, illetve hétvégi iskolákat segítő programokat. Tavaly írták ki a vonatkozó pályázatokat több mint 500 millió forintos kerettel. A felhívásokat idén is meghirdetik november második felében - hívta fel a figyelmet.
Szilágyi Péter beszámolt arról, hogy kifejezetten a Mikes Kelemen-program anyagaiból nyílt kiállítás a közelmúltban a levéltárban.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás