Elfogták az érdi gyilkosság gyanúsítottját

Csaknem 11 év után Svédországban került kézre

[Ujvári] publikálva: 2020-08-22 11:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elfogták egy csaknem tizenegy évvel ezelőtti érdi gyilkosság feltételezett elkövetőjét Svédországban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu-n.


A nyomozás adatai szerint 2009. szeptember 1-jén éjjel ismeretlenek mentek be egy érdi házába, ahol egy 77 éves férfi kezét és lábát összekötözték, majd magára hagyták. A házat felforgatták, pénz és értékek után kutattak, végül egy mobiltelefont vettek magukhoz, majd elmenekültek.

Az esetet a rendőrségnek egy nő jelentette, aki a sértettet a lakásán, földön fekve, testén bántalmazás nyomaival, megkötözve és letakarva találta meg. Az áldozatot kórházba vitték, ahol pár nappal később belehalt súlyos mellkasi és fejsérüléseibe.

A nyomozók bőrszíjakat, késnyelet, szakadt kesztyűt, eltaposott cigarettacsikkeket és kulcscsomót foglaltak le. A rendőrség szakértőket vont be a nyomozásba, tanúkat hallgatott ki, híváslistákat elemezett, de végül a nyomozást 2013 októberében felfüggesztették.

Az áttörést öt évvel később egy kiegészítő genetikai szakértői vizsgálat eredménye hozta meg. Ekkor tovább folytatták a nyomozást, majd 2019 novemberében kihallgattak egy férfit, aki az érdi Cs. Tiborra terelte a gyanút.

A 32 éves Cs. Tibor ellen országos elfogatóparancsot adtak ki, később a nemzetközi körözését is elrendelték, és végül július 2-án fogták el Svédországban. A kiadatási eljárás után, augusztus 18-án adták át a Pest megyei rendőröknek, akik őrizetbe vették, majd indítványozták letartóztatását.

Az emberölés bűntettével gyanúsított férfi tagadta bűnösségét és nem tett vallomást.

Főkép: MTI/Mihádák Zoltán

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fedezze fel elektromos kismotorral Párizst!
A járgányokhoz nem kell jogosítvány
PÉNZTÁRCA
Kockázatcsökkentési tippek profiktól
Anyagi biztonság veszélyhelyzet idején
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
71 évesen egy hordóban szelte át az óceánt
Két üveg bort is vitt magával
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--