Bochkor zenésznek áll

A Kartellel együtt lép fel a műsorvezető

[szorenyi.p] publikálva: 2011-11-23 12:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bochkor Gábor Ganxsta Zoleeék tavasszal megjelenő lemezén - egy szám erejéig - basszusgitárosként beszáll a Kartellbe. Arról még nincs hír, hogy a koncerteken is fellép majd a Bumeráng műsorvezetője.


Bochkor Gábor régi nagy szerelme a mikrofon mellett a zene, pontosabban a basszusgitár. Akik figyelték pályafutását, többször rajtakaphatták, hogy egy-egy zenekarban fel-feltűnik vendégzenészként. Tette ezt a Tankcsapda zenekarral, a Kartellal, s lépett már fel az EFOTT-on, Orfűn és legutóbb a Zöld Pardonban.

Mindig is vonzott a zenélés, amolyan hálószoba-basszusgitárosként évek óta pengetek otthon - mondta el Bocsi zenei múltjáról. Mindig arra vágytam, hogy csak egy pár percre felléphessek, egy szám, egy rövid szóló erejéig és aztán semmi több. Mikor ezt elmondta Ganxsta Zoleenak, nyitott fülekre talált. Nálunk ezt megcsinálhatod - biztatta Ganxsta. Első fúziójuk alkalmával a Bumm a fejbe című számba szállt be Bocsi, de miután ez ráadás szám volt, elhúzták vagy fél óráig, ami már hosszabb volt, mint az eredeti álom.

Most újra egymásra talált a rádiós és a döglégy. A Kartell márciusban megjelenő új lemezén, a Mit iszó?? című dalban basszusozik a mikrofonmágus.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Most megint nyár lesz
A héten javul az idő
PÉNZTÁRCA
Továbbra is bóvlinak nézik Magyarországot
Elmaradt a remélt felminősítés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jéghokin a Tehén Palotában
Kaliforniai képeslap – I.rész
RECIKLI
Kávéhulladékkal mennek a buszok
Nem csak jósolni jó a zacc, de üzemanyagnak is

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2020.11.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália
2020.11.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Adventi körkép
2020.11.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália ism.
Közösség
Nap pasija

Bryce Dallas Howard

Szófelhő / Archív
--