Áder János: „Maradjunk szövetségesek!”

Soproni gimnázium nyerte a klímavédelmi pályázatot

[Kovacs R.] publikálva: 2016-02-11 22:31:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Áder János köztársasági elnök jelenlétében, ünnepélyes keretek között adták át az „Élő Bolygónk” klímavédelmi akció és a középiskolák számára meghirdetett országos verseny díjait. Az első helyezést – és a vele járó 6 millió forintos pénzdíjat – a soproni Széchenyi István Gimnázium érdemelte ki.


Február 11-én a soproni Széchenyi István Gimnáziumban tartották a köztársasági elnök által 2015 tavaszán indított „Élő bolygónk” klímavédelmi akció és a hozzá kapcsolódó középiskolai verseny díjátadóját. Az eseményen az államfő mellett a gimnázium tanárai és diákjai, a programot támogató OTP Bank és MOL képviselői, Sopron polgármestere, illetve a díjazott középiskolák igazgatói vettek részt.

klíma

Áder János 2015 májusában jelentette be a www.elobolygonk.hu weboldal indítását, ezzel csatlakozva Al Gore volt amerikai alelnök kezdeményezéséhez. A globális kampány célja az volt, hogy egymilliárd támogatót – azaz elektronikus aláírást - szerezzen Gore klímavédelmi programjához, a 2015 decemberében megtartott párizsi klímacsúcs előtt.

Az „Élő Bolygónk” mozgalomhoz elsőként csatlakozó oktatási intézmény, a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatónője, Molnárné Tóth Erika októberben országos aláírásgyűjtő akcióra ösztönözte hazánk iskoláit. A program rendkívül gyorsan anyagi támogatókra is talált: az OTP Bank és a MOL összesen 12 millió forintot ajánlott fel az első három legtöbb voksot összegyűjtő iskolának, amit a nyertesek olyan fejlesztésekre és projektekre használhatnak fel, amelyek összhangban vannak a környezeti fenntarthatóság és ökotudatosság eszméivel és értékeivel.

klíma

Az „Élő Bolygónk” akciónak köszönhetően összesen 194 699 honfitársunk támogatta szavazatával a nemzetközi kampányt, ebből csaknem 50 000 voks a középiskolák közti verseny keretében gyűlt össze.

A szavazatgyűjtő verseny első helyezettje végül a soproni Széchenyi István Gimnázium lett, a diákjai által megszerzett 5893 elektronikus aláírással. A második helyen a Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola, harmadik helyen pedig a Klebelsberg Kunó Általános Iskola és Gimnázium végzett.

klíma

Az első hellyel járó 6 millió forintos támogatást jelképező díjat Kiss-Huszta Pálma tanárnő vette át, két diák kíséretében, Bocskai Istvántól (OTP Bank), és Szollár Domonkostól (MOL). Az elnyert összeget a tervek szerint a Széchenyi István Gimnázium egy különleges oktatási intézmény fejlesztésére használ fel, a Fertő-tó mellett.

„A nemzetközi kampányban a lakosság arányát tekintve a magyar polgárok voltak a legaktívabbak: minden hatodik szavazó magyar volt. Köztük a magyar diákok is bebizonyították, hogy ők a legtudatosabbak és legelhivatottabbak a fenntarthatóság és a környezetvédelem ügyében. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a kampányban, és azt kérem, maradjunk szövetségesek!”- mondta az ünnepségen Áder János.

klíma

A köztársasági elnök azt is bejelentette a résztvevőknek, hogy bár az akció lezárult, hamarosan új weboldal indul, amely szintén a klímavédelemmel és a fenntartható fejlődéssel foglalkozik majd.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elkapták a Tiszán érkező szemetet
Sikeresen debütált a rendszer
PÉNZTÁRCA
Kihozható-e olcsóbban a nyaralás?
A szakértőt kérdezték
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi mennénk, de ők nem engednek
Vírusmentes szigetek
RECIKLI
Újabb alvásbarát szállodák
Elindult az alvás éve

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--