A szlovákok bíznak az euróban

A szlovákok többsége pozitívan viszonyul az EÚ-hoz

[j.protic] publikálva: 2012-03-18 18:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

| A TNS Slovakia piac- és közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint Szlovákia lakosságának csaknem 72 százaléka bízik a közös európai fizetőeszközben, az euróban. Ennél valamivel alacsonyabb , 65 százalékos a lakosság bizalma az Európai Unióval szemben.

 

h i r d e t é s ^



A csaknem ezer személy megkérdezésével, februárban készült reprezentatív felmérés azt is mutatja, hogy a szlovákoknak mindössze közel egyharmada nem bízik az euróban, sem pedig az Európai Unióban.

Mint a SITA szlovák hírügynökság által közzéadott jelentésből kitűnik,az euróval és az Európai Unióval szemben a bizalmatlanság nagyobb a harminc éven aluliak, a nők, illetve a kisebb településeken lakók körében.

A közvélemény-kutatásban részt vevőknek több mint a fele azon a véleményen volt, hogy az euró bevezetése Szlovákiában több hasznot hozott, mint amennyi kárt okozott. Ennek ellenkezőjéről a megkérdezetteknek a 37 százaléka van meggyőződve.

A felmérés résztvevőinek csaknem 20 százaléka állította azt, hogy a közös európai fizetőeszköz esetleges problémái ellen ingatlanvásárlással biztosította be magát.

Feltűnt, hogy a megkérdezetteknek csupán a másfél százaléka tudta felsorolni azokat az országokat, ahol az euró hivatalos fizetőeszköz, és mindössze 5 százalékuk tudta, hogy az euróövezetnek 17 tagállama van.

Szlovákia 2009. január elsején vezette be az eurót. A bevezetés előtt készült felmérések szerint a lakosság 60 százaléka örült a közös fizetőeszköznek, több mint 50 százalékuk pozitív változásokat várt tőle, és 30 százalékuk aggódott az euró bevezetése miatt.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Két szlovák egyetem sikere

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Légbe száll a tankolásunk 1 százaléka
Szigorítanák a benzinkutak töltőpisztolyait
PÉNZTÁRCA
Új hitelprogram kisvállalkozásoknak
15 ezer vállalkozást keres meg az OTP
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szentendre szuper hétvégéje
Mindent megnézhetünk és megkóstolhatunk
RECIKLI
Dániában betiltották a házak gázfűtését
A rendelet az újépítésűekre vonatkozik

Itt jártunk: Olaszország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

2. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

3. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

4. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

5. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

6. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

7. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

8. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

9. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

10. Brad Pitt tagadja a gyerekverést

A rendőrség nem folytat ilyen eljárást a sztár ellen

Műsoraink
2017.08.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Tunézia 1.
2017.08.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Tunézia 2.
2017.08.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Tunézia 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A rámenős osztálytárs

Szófelhő / Archív
--