A megerőszakolt magyar nő és a népszavazás

Kovács Zoltán szerint az EU nem képest megvédeni polgárait

[seifert.p] publikálva: 2016-09-02 08:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Három eritreai férfi a hét végén megerőszakolt egy magyar nőt a türingiai Mühlhausenben - közölte a Thüringer Allgemeine című német lap. Ennek kapcsán a magyar az állami tévében azt mondta: Németországban százas nagyságrendben vannak olyan esetek, amelyek azt bizonyítják, hogy az unió nem képes a védelemre. A három férfi vizsgálati fogságban van, ellenük a helyi hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki.


Thomas Soszynski, a helyi rendőrség szóvivője a Thüringer Allgemeine megkeresésére annyit mondott: a hatóságok felkutatták az elkövetőket és még vasárnap őrizetbe vették őket.

Az ügyészség szerint a három férfit hétfőn előállították. Jelenleg a türingiai Tonna település börtönében vizsgálati fogságban vannak.

Harko Krieg főügyész szerint mindhárom férfi Kelet-Afrikából, Eritreából érkezett Németországba. Mindhárman megerőszakolták a magyar nőt. A főügyész közölte, hogy a rendőrségi vizsgálat befejezése után vádat emelnek ellenük.

A Thüringer Allgemeine szerint egyelőre nem ismert, hogy a Magyarországról származó nő miért tartózkodott Mühlhausenben. A lap szerint erről sem a rendőrség, sem az ügyészség nem adott tájékoztatást.

Az esetre reagálva Kovács Zoltán kormányszóvívő úgy fogalmazott: Európának alapvető kérdéseket kell megválaszolnia, például azt, hogy meg tudja-e védeni határait, az állampolgárait, és erről is szól a kvótareferendum.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A legzöldebbek között a szegedi egyetem
Világszinten sem teljesít rosszul
PÉNZTÁRCA
Extra pályázat társasházaknak
Még több vissza nem térítendő forrás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.08.01 18:35 Világszám - Inforádió
Gyimesbükk
2025.08.02. 10:05 Világszám - Inforádió
Muhos-tető
2025.08.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Gyimesbükk ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--