A lengyelek elvetetnék egy londoni aranyunkat

Veszélyben a kajak négyes első helye

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-13 09:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szabó Gabi és Kozák Danuta - MTI Fotó

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Kajak-kenu Szövetség álláspontja szerint a négyesben aranyérmes Fazekas Krisztina magyar állampolgárként jogszerűen képviselte Magyarországot a londoni olimpián. A lengyelek ugyanis hivatalosan is kérték a magyar kajak négyes kizárását. Diszkvalifikáció esetén ők a harmadik helyen végeznének. A NOB dönt az ügyben.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos állásfoglalást kért Fazekas ötkarikás részvételét illetően, tekintettel arra, hogy a lengyelek megkérdőjelezték londoni indulásának jogosságát, mégpedig arra hivatkozva, hogy Fazekas korábban az Egyesült Államok színeiben versenyzett a nemzetközi viadalokon.



Az eset megítélése a NOB hatáskörébe tartozik.



Az MKKSZ esti közleménye szerint Fazekas jogszerűen indult a londoni olimpián, "hiszen csak és kizárólag magyar állampolgár", ráadásul "indulását a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség engedélyezte, mivel az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága és az Egyesült Államok Kajak-Kenu Szövetsége is hozzájárulását adta ehhez". Más értelmezés szerint azonban ez nem elegendő.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású magyar kvartett a németeket és a fehéroroszokat megelőzve lett aranyérmes, a lengyelek negyedik helyen zártak.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Uram, a késemért jöttem!
230 ezer dollárt fizettek egy konyhakésért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Agyő, másnaposság!
A finnek kitalálták

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--