A kábítószer visszavágott!

Kokaint, heroint is találtak Carrie Fisher szervezetében

[V.J.] publikálva: 2017-06-20 12:34:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Anyám egész életében küzdött az idegbetegség és a kábítószerfüggés ellen. Végül ez okozta a halálát - mondta Carrie Fisher lánya, amikor megtudta anyja boncolási eredményeit.


A Csillagok háborújának tragikus sorsú sztárja egy repülőjáraton lett rosszul. Elájult, hányt és leállt a szíve. A repülőtéren már egy mentő osztag várta. Azonnal kórházba vitték, de négy nap múlva, december 27-én meghalt egy második szívroham következtében.
Most a boncolásról készült jelentés a halál okának azt jelöli meg, hogy a színésznő légzése éjszaka alvás közben leállt. Ugyanakkor a jelentésből kiderült, hogy a szervezetében még jelentős mennyiségű kokain, heroin és ecstasy is volt. Milyen szerepe lehetett ezeknek a szereknek a színésznő halálában? Az orvosi jelentés nem foglal állást ebben a kérdésben.

Carrie Fisher maga is gyakran nyilatkozott arról, hogy évtizedek óta kábítószer függő. A Birodalom visszavág című film forgatását saját bevallása szerint teljes kokain mámorban csinálta végig. Először 1985-ben jelentkezett elvonókurára, aztán többször is próbálkozott, de sikertelenül. A kábítószer hatást az is súlyosbította, hogy ivott is. Emiatt a karrierje is lefelé tendált hiszen a rendezők nem lehettek biztosak benne: képes lesz-e végig csinálni a forgatást.... Végül is Carrie Fisher megmaradt a Csillagok háborúja sztárjának, de fiatal korában olyan magasra jutott, hogy utána már csak nagymennyiségű kábítószerrel volt képes megóvni magát a teljes széteséstől- és mint a lánya megállapította: valószínűleg ezek a szerek okozták Carrie Fisher vesztét is...

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Indul a delfinöldöklés Japánban
Csapdába ejtve verik agyon
PÉNZTÁRCA
Varga Mihály megvillantotta az eurót
2020 körül akár eurónk is lehet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Elmaradhat a horvát tengerpart megrohamozása
Itthon üdülnének a magyarok a vírus miatt
RECIKLI
Agyő, másnaposság!
A finnek kitalálták

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--