A Fidesz is megdöbbent Bence meggyilkolásán

Rogán Antal ennek apropóján egy törvényüket dicsérte

[szorenyi.p] publikálva: 2012-11-05 17:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó

Mélyen megdöbbentette a Fidesz parlamenti képviselőcsoportját a 11 éves felsőmocsoládi fiú meggyilkolása - mondta Rogán Antal frakcióvezető sajtótájékoztatóján.


"Annak örülünk, hogy a rendőrség meglepő gyorsasággal és hatékonysággal tudott az ügynek a végére járni, maga az eset azonban számunkra is mélységesen megdöbbentő" - fogalmazott a politikus.

Rogán Antal szerint helyesen tette a Fidesz-frakció, hogy 1998 decemberében a büntető törvénykönyv szigorítása mellett döntött, akkor vált ugyanis minősített esetté a gyermekgyilkosság. "Ez a létező legszigorúbb szabály, amelyet a mai büntető törvénykönyvi keretek között erre az esetre alkalmazni lehet" - tette hozzá, megjegyezve, hogy utólag sajnos visszaigazolódott, szükség volt a Btk. akkori szigorítására.

Az egy hete Kaposváron eltűnt Szita Bence holttestét szombat reggel találta meg a rendőrség a Kaposvári Egyetem mögött lévő erdős területen. Piros Attila dandártábornok, Somogy megyei rendőr-főkapitány elmondta: a fiú előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett. A rendőrség a gyermek eltűnését bejelentő 47 éves nőt - a fiú nevelőapjának élettársát -, egy 57 éves és egy 41 éves hajléktalant gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével. A három ember előzetes letartóztatását vasárnap rendelte el a Kaposvári Törvényszék.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
Máshogy nem vészelnék át
Így segítik most az utazásszervezőket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Katar egy magyar újságíró kamerájával
Csodás fotók a vébéről és környékéről
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--