3 bajai cselgáncsozó halt meg a hétvégén

Ketten autóbalesetben vesztették életüket

[szorenyi.p] publikálva: 2013-09-16 07:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ketten a helyszínen meghaltak, egy ember megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött Kiskunmajsa és Kiskunhalas között szombaton este. A két áldozat bajai cselgáncsozó volt, apja és fia.


A Totalsport információja szerint a bajai cselgáncsozókat érte tragédia. A 17 éves Zsellér Martin és édesapja Zsellér Zoltán vesztette életét. A jogosítvánnyal rendelkező fiatalember vezette az autót, amelyik előzés közben átment a túloldalra és ott ütközött egy másik járművel. Annak vezetője kórházba került.



A hétvégén összesen 7 ember halt meg az utakon.



A másik haláleset sportolás közben történt. A 43 éves Takács Emese teniszezés közben lett rosszul és már nem tudtak segíteni rajta. A sportoló rendszeresen részt vett a masters versenyeken.

A haláleseteket a Bajai Judo Club Facebook-oldalán megerősítették.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szemétgondok nemcsak Nápolyban
Róma sem tudja hova tenni a szemetet
PÉNZTÁRCA
Az OTP Bank is segíti a körmendi károsultakat
Ötmillió forintig a bankban lehet átvenni a kártérítést
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Semjén Zsolt megújította a csárdást
Világrekord Gyergyószentmiklóson
RECIKLI
Napelem a fűkunyhón
Megújuló energiák forradalmasítják Afrikát?

Itt jártunk: Goa

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexjelenetek élőben, kukkolóktól

Kémkamerák szállodákban, show a neten

2. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

3. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

4. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

5. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

6. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

7. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

8. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

9. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

10. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

Műsoraink
2019.03.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Goa
2019.03.23. 10:05 Világszám - Inforádió
India
2019.03.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Goa ism.
Közösség
Nap lánya

Egy angol lány, aki Indiát választotta

Szófelhő / Archív
--