175 kilométeres vasfüggönyt épít Magyarország

A menekültek miatt lezárják a déli határokat

[seifert.p] publikálva: 2015-06-17 13:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar-szerb határ lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.


A miniszter közlése szerint 175 kilométer hosszú határszakaszról van szó. A belügyminiszternek jövő szerdáig kell elvégeznie a határ fizikai lezárásával kapcsolatos előkészítési munkákat, amelyekről aznap kell tájékoztatást adnia a kabinetnek.

Július 1-jén a magyar és a szerb kormány csúcstalálkozót tart, amelyen részletesen tájékoztatni fogják a szerb felet a magyar intézkedésekről - közölte Szijjártó Péter.

Azt mondta, Magyarország a kerítés felállításával semmilyen nemzetközi jogi kötelezettségét, semmilyen nemzetközi szerződést nem szeg meg. Szerinte a kormány döntése nem egyedülálló. Ezzel kapcsolatban hivatkozott arra, hogy a görög-török, valamint a bolgár-török határon is volt kerítésépítés, és spanyol városok Észak-Afrikában is így védik magukat a bevándorlási nyomással szemben.

A kormány arra is utasítást adott - közölte -, hogy el kell végezni azokat a szükséges jogi előkészítő munkálatokat, amelyek nyomán Magyarország az összes EU-s és EU-tagjelölt államot biztonságos országnak minősít.

Szijjártó Péter tudatta továbbá: Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arról tájékoztatta a kormányt, hogy a térségben élő gazdák között felméréseket végeztek, és ők is rendkívül súlyos problémaként említették a bevándorlók vonulását az adott határ menti területeken.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, a belügyminiszterek keddi uniós tanácskozásán kiderült: Magyarországot érinti a legsúlyosabban a bevándorlási kihívás a tagállamok közül.

A tárcavezető a jelenleg az EU előtt álló egyik legsúlyosabb kihívásnak nevezte a bevándorlás kérdését, amelyre az uniós országok keresik a választ, de - mint fogalmazott - a közös válaszhoz vezető út egyelőre meglehetősen időigényesnek és hosszúnak tűnik. Ezért - bár "reméljük, hogy lesz közös európai megoldás" - Magyarország nem engedheti meg magának, hogy tovább várjon - jelentette ki.

A kormány elkötelezett aziránt, hogy megvédje Magyarországot és a magyar embereket a bevándorlási nyomással szemben - zárta szavait Szijjártó Péter.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pulcsit kapnak a bántalmazott elefántok
Színpompás akció Indiában
PÉNZTÁRCA
Borúlátó a szlovák jegybank
Nagyot eshet a gazdaság teljesitménye
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--