16 milliárdot költöttünk Spanyolországban
Magyar turisták Puskás nyomában
[V.J.] publikálva: 2013-04-25 15:09:00 | Nyomtatás
Válság ide, válság oda, Spanyolország idegenforgalmi nagyhatalom. Ez derült ki a mai szakmai rendezvényen, ahol Javier Rodriguez Manas, a budapesti Spanyol Nagykövetség turisztikai főtanácsosa ismertette a spanyol turizmus helyzetét.
A tavalyi 57 millió külföldi turista között 118 ezer honfitársunk is az ibériai országot választotta utazása céljáúl. Sőt, még többet is költöttünk, mint az előző évben, hiszen több mint 16 és fél milliárd forintot bevételt hagytunk a spanyol szolgáltatóknél. Ebben persze az is szerepet játszhatott a spanyol diplomata szerint, hogy a Malév csődje után sokan választották a fapados repülőjáratokat. Ezek után nem meglepő az sem, hogy Spanyolország a hatodik legnépszerűbb célország volt tavaly a magyar turisták számára.
Új szegmensként mind jobban erősödik a diákturizmus, melyet az Erasmus program is elősegít. A hazai felsőoktatás nehézségei miatt sok magyar diák már eleve külföldi felsőoktatási intézményt válasz, köztük a spanyol egyetemeket. Ennek elősegítésére szolgál az új studyinspain.info portál, melyet Inmaculata Canet Rives asszony a nagykövetség oktatási attaséja mutatott be. Az mozgás persze kétirányú, hiszen a hazai orvosegyetemeken 250 spanyol diák tanul.
A spanyol kultúra és a barátságos mentalitás amúgy is nagyon népszerű nálunk. Télen Teneriffa, nyáron a tengerparti üdülések és a városlátogatások vonzzák a magyar turistát. Egyre többen és többször mennek el múzeumokba és kulturális fesztiválokra is az ismert nagyvárosokba. Látnivaló pedig bőven akad, hiszen a hagyományok és a modernség adják Spanyolország idegenforgalmi vonzerejét.
A madridi Prado mellett a legtöbben nem hagyják ki az FC. Barcelona vagy a Real Madrid múzeumait sem. Elvégre Puskás és Kubala örökre ott hagyták lábnyomukat a zöld gyepen.
Talán az sem véletlen, hogy egyre többen tanulunk spanyolul, amiről a budapesti Cervantes Intézet igazgatónője is beszélt. Elvégre Paella-t vagy gaspachot illik spanyolul rendelni.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született