Több száz gyerek ünnepelte Telkiben a jubileumot
[V.J.] publikálva: 2015-04-25 13:30:00 | Nyomtatás
A Csányi Alapítvány az Életút Nap keretén belül, a mecénások és a támogatott gyermekek jelenlétében ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Az esemény különlegessége, hogy idén elsőként vettek részt olyan támogatottak is, akik végig értek az Alapítvánnyal a közös úton, megszerezték végzettségüket, és sikeresen kiléptek a munka világába.
„Gyerekekkel a napok hosszúak, az évek elrepülnek” – mondta Csányi Sándor alapító az Életútnap színpadán. „Tíz év lerepült és úgy érzem, a céljainkat elértük.” A mai különösen fontos rendezvény, mely azt is bebizonyította, hogy a támogatásnak az a különleges és egydülálló módja, amit a Csányi Alapítvány választott helyes és sikeres. Tíz évvel ezelőtt 8 gyerekkel indult a támogatási program, ma pedig már 300-nál is több tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerek vesz részt a programban. Csányi Sándor külön kiemelte azt is, hogy óriási szerepe volt a sikerben a közösségteremtésnek. A hétvégi és nyári táborokban igazi barátságok születtek a gyerekek között. A 2011-ben alakult diákparlament igazi önkormányzatiságot jelent, ahol maguk dönthetnek az alapítvány szabályairól és házirendjéről.
Az Alapítvány több mint 300 gyermeket támogat a hat Közösségi Házban szervezett foglalkozások keretében. A Csányi Alapítvány hosszú távú Életút Programjában a tehetségek gondozását végzi, aminek lényege, hogy ötödikes kortól a tanulmányaik végéig mentorok, pedagógusok, családsegítők, bevonásával segítik a tehetséges, de hátrányos körülmények között élő gyermekeket. Ez a program a tehetségfejlesztés mellett célul tűzte ki a szociális hátrány kompenzálását és a támogatottak körében összetartó, erős közösségek formálását, amivel a gyerekek későbbi társadalmi integrációját szeretnék támogatni.
A fiatalabbak közül jelenleg tizennyolcan egyetemen vagy főiskolán, kilencen pedig felsőfokú szakképzésben tanulnak. Az elmúlt 10 évben 73 tanuló szerzett komplett ECDL bizonyítványt és összesen 124 nyelvvizsga született. Az alapítvány történetében az idei év az első, amikor a kezdetektől támogatott gyermekek közül ketten is megszerezték végzettségüket, és beléptek a munka világába. Ezzel a Csányi Alapítvány történetének egy fontos mérföldkövéhez érkezett.
„Tíz éve, azzal a céllal hoztuk létre az Alapítványt, hogy a tehetséges, de nehéz körülmények között élő gyermekeket az általános iskolától az egyetem befejezéséig tudjunk támogatni. Jó érzéssel tölt el, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a diákok száma és jelenleg több mint háromszáz támogatottunk van. Az Alapítvány számomra befektetést jelent az ország jövőjébe. Bízom abban, hogy egyre több sikeres üzletember fogja támogatni a rászorulókat” - mondta Csányi Sándor Alapító.
„Az Alapítvánnyal nőttem fel, olyan lehetőségeket, támogatást és élményeket nyújtott, amelyet máshonnan nem kaphattam volna meg. A Programnak köszönhetem, hogy megismertem a legjobb barátaimat, tanulhattam, sportolhattam, és végre kiléphetek a nagybetűs életbe. Soha nem felejtem el, hogy mit kaptam tőlük, minden erőmmel igyekszem büszkévé tenni az Alapítványt és a mentoromat” – mondta el Bogdán Csaba, a most végzett fiatalok egyike.
Az elmúlt 10 év lehetőséget biztosított arra, hogy az Alapítvány munkatársai és a gyermekek maguk is megfogalmazzák saját megélt élményeik alapján, mi a legfontosabb hozadéka annak a hosszú távú építkezésnek, amelyen az Alapítvány szakmai koncepciója alapul. Az Alapítvány egy évtizedes tapasztalata azt mutatja, hogy az emberi kapcsolatok építése, valamint a csapatban való együttműködés elsajátítása és a döntésekben való részvétel kiemelten fontos, ezért ezeket minden gyermekben már a kezdetektől fogva tudatosítják. A közösség hiánya vagy a közösség építésében való tapasztalatlanság a hátrányos helyzetű gyermekeket érintő egyik legsúlyosabb probléma, ezért a mentorok minden Közösségi Házban a bevonódás, az egymás iránti felelősségérzet kialakítására törekszenek.
A tizedik, jubileumi Életútnapon díszvendégként megjelent Áder János Köztársasági Elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is. Áder János beszédében külön kiemelte az Alapítvány egyik legfontosabb értékeként, hogy az akadályok leküzdésére buzdítja és tanítja a nehéz sorsú fiatalokat. „ A Csányi Alapítvány ösvényeket mutat ezen az úton és térképet ad.” Mondta a köztársasági Elnök.
Ez a nap természetesen az ünneplésé. A színpadon a programban résztvevő gyerekek zenével, színházzal, tánccal szórakoztatták a vendégeket és egymást.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás