Telekom VOLT fesztivál 2016

Sopronban lép fel a legtöbb magyar produkció

[Kovacs R.] publikálva: 2016-02-24 15:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerést nemrég besöprő Telekom VOLT Fesztivál szervezői büszkék arra, hogy a változatos világsztár kínálat mellett Sopronban lép fel a legtöbb hazai produkció is, felvonultatva a műfajok széles tárházát. Közülük most százat soroltak fel a 2016-os felhozatalból. Június 28-án indul a VOLT.


Négy nap alatt több mint kétszáz program kap helyet idén a Telekom VOLT Fesztivál tíz színpadán. A világsztárok zöme már ismert, jön - mások mellett - az Iron Maiden, a Slayer, Axwell Λ Ingrosso, Wiz Khalifa vagy éppen a The Prodigy. Sopron azonban pár napra a hazai produkciók és rajongóik Mekkájává is változik ilyenkor, hiszen évről-évre itt sorakozik fel a legtöbb magyar zenekar, előadó és DJ is. “Az már régóta köztudott, hogy a Telekom VOLT Fesztivál világsztár kínálata nemcsak eklektikus, de minden évben tízezrek által várt nagy neveket vonultat fel. Legalább ennyire büszkék vagyunk arra is, hogy a VOLTon lép fel a legtöbb magyar produkció is” – vezette fel a mintegy száz zenekart és előadót bejelentő hírt Fülöp Zoltán, a VOLT főszervezője.

Az állandó fesztiválkedvencek kivétel nélkül, idén is jelen lesznek a VOLTon, de mellettük sok fiatal csapat vált az évek során ugyancsak főszereplővé az egyik legnagyobb vidéki fesztiválunkon. “Sokat változott a headlinerek sora az elmúlt években a Telekom VOLT Fesztiválon. Ma már bérelt, főműsoridős helye van nálunk a Halott Pénznek és a Wellhellonak is, éppen úgy, mint a Brainsnek, a Vad Fruttiknak, az Irie Maffiának vagy éppen az Intim Torna Illegálnak. Vannak persze állandó csillagok, akik sok éve, rendszeresen megtöltik a harmincezres küzdőteret, ilyen például a Tankcsapda, vagy a Lovasi vezette Kiscsillag – ők természetesen idén is jelen lesznek. Az pedig külön öröm számunkra, hogy a Punnany Massif, amely idén mindössze négy fesztiválfellépést vállalt el, a VOLT-ra egy különleges produkcióval készül” – emelte ki Lobenwein Norbert, a fesztivál alapítója, aki azt is elmondta, jó érzéssel tapasztalják, hogy az elmúlt években sok olyan magyar produkció tűnt fel, amely ma már több ezres tömeget vonz a színpadok elé.

 

Két nagyszínpad

A 2015-ös kezdeményezést követve, idén is két nagyszínpad fogadja a VOLT vendégeit. A Telekom Nagyszínpadon és az OTP Junior – Petőfi Rádió Nagyszínpadon egymást váltva lépnek fel a legfontosabb hazai csapatok is, akárcsak a harmadik, legnagyobb küzdőterű színpadon, a Janán.

Koncertet ad majd - többek között - a 30Y, a Cloud 9+, a Csík zenekar, Fábián Juli és Zoohacker, a Hiperkarma, a Honeybeast, a Kaukázus, az Ivan and the Parazol, a Kowalsky meg a Vega, a Magna Cum Laude, a Magashegyi Underground, a Moby Dick, az Ocho Macho, Odett, a Paddy and the Rats, Péterfy Bori and Love Band, a Soerii & Poolek, Szabó Balázs Bandája és a Supernem is.

 

Legendák, nagy öregek és mindenféle műfaj

Bár az idén 23 éves Telekom VOLT Fesztivál elsősorban a fiataloké, sok ezren várják évről-évre a “nagy öregek” emlékezetes koncertjeit is. 2016-ban színpadra lép az idén 70 éves Nagy Feró vezette Beatrice, koncertet ad a Deák Bill Blues Band és az Európa Kiadó is. A VOLT egyik legszerethetőbb helyszínén, a Borfaluban idén is igazán sokszínű koncertkínálat várja a nagyérdeműt. A naponta jelentkező, élő legendákat felvonultató sávban élő koncertet ad - mások mellett - az R-Go és a Bikini, de ugyanitt találkozhatunk a Budapest Bár csapatával is, Kis Grófo pedig – immáron hagyományosan – most is délben lép színpadra, ugyanitt. Természetesen nem maradhat el a színpadot minden este záró soproni DJ, Jokó fellépése sem. S szintén itt találkozhatunk majd a Cimbaliband-del, Müller Péter Sziámi Andfriends csapatával, a Dal-döntős Petruskával vagy éppen Pély Barna zenekarával, a B the First-tel és a Mrs Columboval is.

A kortárs művészeket tömörítő bandák közül - hagyományosan - idén is jelen lesz az ef. Zámbó Happy Dead Band és a Dr. Máriás vezette Tudósok, de az alkalmi társulatok legjobbjaként ismert Random Trip sorozat ugyancsak a Telekom VOLT vendége az idén.

A hip-hop magyar hívei is bőven találnak kedvükre valót az idei VOLTon. Jelen lesz többek között a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Bëlga, Majka és Curtis, a Hősök, Deniz vagy éppen az Akkezdet Phiai.

 

Fellép a 12 Nagy-Szín-Pad! elődöntős

A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös, tehetségmutató versenyén idén tavasszal tizenketten mérkőznek meg a budapesti Akvárium Klubban. Közülük a győztes a Telekom VOLT Fesztivál nagyszínpadán is szerepel majd, de mind a tizenketten jelen lesznek a rendezvényen. Fellép tehát a Bagossy Brothers Company, a Bohemian Betyars, az Esti Kornél, Fehérvári Gábor Alfréd, a Fran Palermo, Marge, a Mangooz and the Magnet, a Passed, a Superstereo, a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Run over Dogs és a Zaporozsec.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Bréking

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Újranősült Gio, a tigris
Ő az egyetlen hím példány hazánkban
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen az eszkimószex
Szex kölcsönbe
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--