Róma belvárosából eltűntek a turisták

A stadionokban néma meccsekre készülnek

[Ujvári] publikálva: 2020-03-05 16:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A római Navona-tér presszóteraszai üresek, miközben a taxiállomások tele vannak kocsikkal a Covid19-fertőzés okozta félelmek miatt. Az országos óvintézkedések első napján Olaszország attól tart, hogy a  járványhelyzet még hetekig eltarthat.


A római belvárosi presszók és éttermek pincérei csütörtökön úgy nyilatkoztak az MTI-nek, számításaik szerint máris hetven százalékkal visszaesett a forgalom.

Sokakat elbocsátottak, mivel vendég nélkül nincsen szükség felszolgálókra. Mások maguktól mondtak le más állás után nézve, mivel az "idegenforgalom vagy a vendéglátás jelenleg már Rómában sem nyújt életbiztosítást". Az egyik pincér nevetve kommentálta azt az előírást, hogy a vendégektől legalább egy méteres távolságot kell tartania. "Így nem lehet dolgozni" - jelentette ki. Kollégái hozzátették, nem adják fel, bár úgy látják, a "vírushelyzet" akár hetekig is eltarthat.

A Pantheon-tér asztalkáinál majdnem kivétel nélkül idős urak isszák kávéjukat a napsütésben. Arra a kérdésre, hogy miért nem maradtak otthon, hiszen a kormány szerint a 65 év felettieknek nem tanácsolt utcára menni, azt válaszolják, hogy a miniszterelnök Giuseppe Conte kizárólag "magáért aggódik".

"Betartjuk a higiéniai előírásokat, de nem akarunk a pánikba belehalni! A kormány túlzásba viszi a rendelkezéseket, és terrorizálja a lakosságot, ez lesz a veszte!" - vélte  az egyik férfi.

Üresek a fagylaltozók és majdnem teljesen üres a Pantheon is, kivételt a taxiállomás jelent, ahol tömött sorokban várakoznak a járművek. A szintén itt parkoló konfliskocsik vezetői szerint ekkora idegenforgalmi visszaesést még a Sars-járvány sem okozott 2003-ban.

A hentesüzlet tulajdonosa hangsúlyozta, a kormány ígérte hosszú távú adókedvezményekkel nem tudnak mit kezdeni, hiszen "vevő nélkül nincsen bevétel, de a bérleti díjat, a szállítókat és a beosztottakat már március végén ki kell fizetni". A kereskedők, presszótulajdonosok, szállodások Róma külvárosában is panaszkodnak: nemcsak a turisták, az olasz vevőkör is inkább távol marad az emberekkel teli helyektől.

A március 15-ig meghirdetett oktatási szünet ellenére az utcák nincsenek tele gyerekekkel. "A nagyszülőkkel otthon maradtak" - mondta egy édesapa. Megjegyezte, nagyon súlyos lehet a helyzet, ha az iskolákat az egyik napról a másikra az egész országban be kellett zárni. A tanulók a kezdeti ünneplés után már azt kérdezik, mi lesz az év végi bizonyítványukkal. Aggódnak az érettségizők is.

Dario Nardella Firenze polgármester az olasz közrádiónak elmondta, hogy a toszkán fővárosban már egymillió szálláshelyet mondtak le, ami több száz kisebb szálláshely ideiglenes bezárásához vezetett.

A szicíliai Palermóban is érzik a látogatók távolmaradásának hatását. A hotelek, éttermek kirakataira az #Itt minden rendben van - feliratot tették ki, a közösségi oldalakon is terjesztve. Az egyik palermói étterem csütörtökön lombardiai fogásokat készített szolidaritásként a legtöbb igazolt fertőzöttet számláló észak-olaszországi régió felé.

A labdarúgó bajnokság a zárt ajtók mögötti, közönség nélkül "néma" találkozókra készül. Az olaszok a nappalik díványáról követik majd a mérkőzéseket, hiszen óvintézkedésként nem tanácsolt, ha a sörözőkbe mennek el megnézni.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Magyar futballrajongó a vébén
Katar a kulisszák mögött, csipszes palacsintával
RECIKLI
Kávéhulladékkal mennek a buszok
Nem csak jósolni jó a zacc, de üzemanyagnak is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--