Tegyük szebbé a rászorulók ünnepét!
Az OTP Fáy András Alapítvány mintaiskolái is segítenek
[superadmin] publikálva: 2015-12-17 11:15:00 | Nyomtatás
Az OTP Fáy András Alapítvány OK Oktatási Központja az Alapítvány két Mintaiskolájával, a Budai Középiskolával és a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolával rendkívül sikeres adománygyűjtést szervezett, melynek célja a jászsági nehéz sorsú gyermekek ünnepének szebbé tétele volt.
Az összegyűlt adományok rászorulóknak történő átadása Jászárokszálláson történt december 16-án, melyen a két oktatási intézmény vezetői és diákönkormányzatának tagjai, illetve az OK Oktatási Központ munkatársai is részt vettek. Köztük Dimény Katalin intézményvezető is, aki elmondta, immáron harmadszor vettek részt az akcióban, melyet évekkel ezelőtt a Budai Középiskola vezetése indított. Tavaly nyíregyházi hátrányos helyzetű fiatalokat, míg két éve a Velencei Gyermekotthon lakóit örvendeztették meg az összegyűlt adományokkal. „Nagy öröm számunkra, hogy egyre több csomagot sikerül átadnunk a rászorulóknak, ahogy az is, hogy idén már a budapesti mellett a jászárokszállási Mintaiskola is aktív résztvevője lehetett a programnak.”
„A két iskola egyes osztályai egy-egy családnak segítettek, közel 70 csomagot állítottak össze. A diákok igyekeztek olyan ajándékokat gyűjteni, aminek valóban örülnek nehéz sorsú társaik. Így az egyes családokban élő gyerekek számának, életkorának megfelelő mennyiségű és jellegű ruhanemű, játék is került a csomagokba. Ezen felül tartós élelmiszer, karácsonyi sütemények, szaloncukor is volt az adományok között. Az ünnepi ajándékok kézzel festett zsákokban jutnak el a családokhoz, ráadásképpen az adományozók egy-egy személyre szóló levelet is elrejtettek a csomagokba” – mondta Majkutné Tóth Emma, a Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola igazgatója.
Mivel a gyűjtésben a két tantestület és az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai is részt vettek, végül 80 zsáknyi adomány gyűlt össze. A plusz csomagokkal kapcsolatos logisztikai feladatokban a helyi Gondozási Központ, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat segíti a kezdeményezés ötletgazdáit, hiszen a következő napokban a központ munkatársai lesznek azok, akik az élelmiszercsomagokat eljuttatják a hátrányos helyzetben élő, több gyermeket nevelő jászsági családoknak.
A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, amely idén ősszel vált a pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási képzéssel foglalkozó OTP Fáy András Alapítvány Mintaiskolájává, gondolt azokra a régi diákjaira is, akiknek nehézre fordult a sorsuk az utóbbi időszakban. A súlyos beteg fiatalok olyan ajándékokat kaptak, amelyek a jövőben megkönnyítik mindennapjaikat.
Forrás: kozepsuli.hu
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás