Rejtély, hogyan került Észak-Amerikába

Ritka óriáshal Kalifornia partjánál

[Ujvári] publikálva: 2019-03-01 17:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A különös holdhal eredeti élőhelye a világ másik végén van, így rejtély, hogyan került át Észak-Amerikába, ahol korábban még sosem látták.


Egy nemrégiben felfedezett ritka holdhalfaj, a Mola tecta egy példányát mosta partra a víz Kaliforniában, Santa Barbara mellett – jó nagy fejtörést okozva a tudósoknak. A hatalmas, több mint kétméteres hal ugyanis nem őshonos az Észak-Amerikát határoló vizekben, így először a kutatók azt sem tudták, milyen fajjal állnak szemben. Végül a Mola tectát 2017-ben Új-Zélandon felfedező tengerbiológus, Marianne Nyegaard ismerte fel az állatot, egy fotó alapján.

A biológus szerint nem elképzelhetetlen, hogy a hal megtett több ezer mérföldnyi távolságot, akár Dél-Amerikából, ahol szintén élnek a ritka holdhalak, de az is lehet, hogy egy még fel nem fedezett populáció egy példányára bukkantak. A helyes meghatározásban a közösségi média segített a kutatóknak, hiszen egy Facebook-csoportban és az iNaturalist oldalon is megosztották a ritka haltetemről készült fotókat. Ennek köszönhetően a világ másik végén élő tengerbiológus kapcsolatba tudott lépni amerikai kollégáival - áll a CNN beszámolójában.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Facebook a buszokon
A Kisalföld Volán az okostelefonos utasaiért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tényleg beválhat a Nemzeti Vágta
Nem egyszerű hagyományt teremteni
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.11.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok I.
2020.11.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok II.
2020.11.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok I. ism.
Közösség
Nap lánya

Johnny Depp bántalmazott kedvese

Szófelhő / Archív
--