Perlik az anglikán egyházat a melegek

A templomi esküvő tiltása miatt tiltakoznak

[j.protic] publikálva: 2013-08-03 14:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Jogi eljárást indított egy brit homoszexuális pár az anglikán egyház ellen, mert az nem akar meleg párokat esketni. Nagy-Britanniában a múlt hónapban lépett életbe az azonos nemű párok házasodását lehetővé tévő jogszabály, miután a londoni parlament két háza által hosszas tárgyalássorozat után elfogadott törvényt az uralkodó kihirdette.


A törvénymódosítást a Konzervatív Párt, a vele koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és az ellenzéki Munkáspárt hivatalosan egyaránt támogatta. A törvény ugyanakkor záradékokat tartalmaz annak biztosítására, hogy az egyházakat ne lehessen akaratuk ellenére kötelezni azonos neműek összeadására vallási ceremónia keretében. A brit kormány a 2010-ben elfogadott esélyegyenlőségi törvény módosítását is tervezi annak megakadályozására, hogy diszkriminációra hivatkozva perek induljanak az egyházak ellen, ha azok nem akarnak meleg párokat megesketni.

A szombati brit sajtó beszámolói szerint azonban az angliai Essex megyében élő Barrie Drewitt-Barlow és partnere - akit a lapok csak Tony néven említenek - bírósághoz fordult, mivel az anglikán egyház nem hajlandó engedélyezni az azonos neműek templomi esküvőjét. Barrie Drewitt-Barlow a Daily Mail című konzervatív brit napilapnak elmondta, hogy templomban szeretne házasságot kötni partnerével. Kijelentette: örülnek a törvénynek, ám az egyházi tiltás miatt mégsem tudnak élni a lehetőséggel úgy, ahogy szeretnék.

"Meg kell győzni az egyházat arról, hogy gyakorló keresztényként ismerje el a mi közösségünket is" - mondta Drewitt-Barlow, aki öt örökbefogadott gyermeket nevel partnerével.

A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú világi vezetője a mindenkori brit uralkodó - már tavaly nyáron bejelentette, hogy nem tud támogatni olyan törvénymódosítást, amely a házasságnak mint "férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatja meg". A házasság sokféle előnyt kínál a társadalom számára, nem csupán a kölcsönösség és a hűség előmozdítójaként, de a "biológiai egymáshoz illőséget" elismerő intézményként is, amely magában foglalja sokak számára az utódok nemzésének lehetőségét is - fogalmazott az anglikán egyház tavalyi állásfoglalása. Ugyancsak már tavaly elítélte a kormány kezdeményezését Vincent Nichols, Westminster érseke, az ötmillió hívőt számláló angol-walesi katolikus közösség legfőbb vallási méltósága. Nichols karácsonyi miséjén kijelentette, hogy az azonos neműek házasságának törvényesítése egyik politikai párt választási programjában sem szerepelt, ezért a módosítás "demokratikus szempontból törvényalkotási romhalmaz".

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szépségverseny a környezetért
Miss Éden nemzetközi döntő az Akvárium klubban vasárnap
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--